Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Stumpf: "nem lehet minden hülyeséget bemagyarázni"

A kormány féléves munkájának értékelése nem mond újat az országnak, és nem ad választ arra a kérdésre, hogy a kormány miként kezeli a megszorítások társadalmi hatásait - mondta el az InfoRádióban a Századvég Alapítvány elnöke.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap jelentette meg a kormány honlapján az Új Magyarország elnevezésű összefoglaló anyagot, amelyben a kormány első fél évét összegzi.

Az eredeti dokumentumot itt olvashatja.

Stumpf István szerint a miniszterelnök feltehetően azt a javaslatot kapta a kampánytanácsadóitól, hogy fontos lenne önkritikát gyakorolnia.

Ez az önkritika azonban az Orbán-kormány kancelláriaminisztere szerint nem illeszkedik szervesen a Gyurcsány Ferenc által kiadott jelentéshez.

A közölt adatok kapcsán Stumpf István azt mondta: azok sokkal inkább egy KSH-jelentésbe valók, mint egy kormányzati összegzésbe.

Az elemző szerint a dokumentum sok újdonságot nem rejt, inkább a kormány célkitűzéseit foglalja össze.

Ebben az értelemben pedig a konvergenciaprogram folytatásának is tekinthető - mondta a Századvég Alapítvány vezetője.

De Gyurcsány Ferenc "itt már kicsit termelési riportszerűen" taglalja, hogy mit sikerült eddig elérni. Arról azonban az írás nem szól, hogy mindez milyen társadalmi környezetben valósult meg, és hogy az intézkedéseknek milyen következményei vannak - tette hozzá.

Annak kapcsán, hogy a miniszterelnök bevallása szerint a kormány elrontotta a reformok kommunikálását, Stumpf István azt mondta: "lassan elérkezünk a kommunikáció határáig. A virtuális valóságot pedig nem lehet büntetlenül összekeverni a tényleges valósággal".

"Az embereknek nem lehet minden hülyeséget bemagyarázni" - jelentette ki az elemző, aki szerint amint elmúlnak az ünnepek, és világossá válik az emberek számára, hogy melyek azok a lépések, amelyekről jelenleg még csak beszél a kormány, a kabinet elszámoltatásának kényszere sokkal erősebb lesz, mint most.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×