Infostart.hu
eur:
387.09
usd:
329.86
bux:
110547.96
2025. december 22. hétfő Zénó

Fidesz: Gyurcsány továbbra is hazudik

A Fidesz szerint jellemző a kormány teljesítményére, hogy sajtótájékoztató nélkül, egy honlapra "csempészte fel" félévi beszámolóját - mondta az a dokumentum nyilvánosságra kerülésének kapcsán Szijjártó Péter, a nagyobbik ellenzéki párt szóvivője.

A politikus szerint a "sajtóhír és sajtótájékoztató nélküli" közlés annak a jele, hogy "a kormány sem büszke a saját teljesítményére".

Az idén két dolog derült ki a szocialistákról: hogy nem demokraták és nem tudnak kormányozni - mondta Szijjártó Péter.

Szavai szerint "ez a dilettáns és antidemokratikus kormányzás megélhetési válsághoz vezetett, az emberek és családok megélhetési válságba kerültek, terheiket a kormány az elviselhetőség határáig növelte".

Az ellenzéki párt szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc nemcsak a választás előtti másfél-két évet "hazudta végig", hanem "azóta sem szakított ezzel a szokásával".

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×