Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Hamarosan visszatérhet az élet a kísértet-udvarba - képgaléria

Jövő év júliusára fejeződik be a VII. kerületi Gozsdu-udvar átépítése és műemléki felújítása. A három épületből álló komplexum 70-75 százalékban, a mellette álló parkolóház mintegy 60 százalékban készült el. Ennek ellenére a lakások 95 százaléka már elkelt. Nézze meg a bejáráson készült képeinket!

A tervek szerint jövő tavaszra átadják az erzsébetvárosi Gozsdu-udvarhoz tartozó lakásokat, és júliusban megnyitják az épületkomplexumhoz tartozó nevezetes passzázst is - derült ki az építkezés bejárásán, amelyen Demszky Gábor főpolgármester és Hunvald György polgármester vett részt.

Aradi Ferenc, a beruházó Autóker Holding értékesítési igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy körülbelül az építkezés háromnegyedénél tartanak.

"A Gozsdu-udvar három épületből áll, a beruházás jelenleg a külső vakolásoknál és a homlokzat-megújításoknál tart, illetve a lakásbelsők is ezzel párhuzamosan készülnek. Azt lehet mondani, hogy 70-75 százalékos a készültség" - közölte az igazgató.

Aradi Ferenc újságírói kérdésre azt mondta, hogy a nemrég felújított Király utcát nem a Gozsdu-beruházás teherautói tették tönkre, azoknak ugyanis tilos volt oda behajtani, így más irányból közelítették meg az építkezést.

<

...és belül (képgaléria)

Az általuk használt Holló utcát pedig helyre is hozzák: jelenleg a közműmunkáknál tartanak, később pedig az útburkolatot is kicserélik - mutatott rá az igazgató.

A Gozsdu-udvar átépítése szigorú műemlékvédelmi felügyelet mellett történt - hangsúlyozta Aradi Ferenc, emlékeztetve arra, hogy Budapesten lakásépítések esetében nem jellemző a műemlék-felújítás, mert 40-50 százalékos többletköltséggel jár egy új társasház építési költségeihez képest.

A beruházó azonban nem panaszkodhat, mert mint kérdésre kiderült, a lakások 95 százalékát már értékesítették, és a passzázs menti üzlethelyiségek nagyobb része is elkelt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×