Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Demszky: Gergényi távozása a rendzavarók "erkölcsi igazolása" lenne

A rendőrség teljes elbizonytalanodásával és ezzel a közbiztonságban elért kedvező folyamatok megtorpanásával járna, ha a budapesti rendőrfőkapitány és vele együtt több rendőri vezető is nyugdíjba vonulna - hangsúlyozta a főpolgármester a hét végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz írt levelében. A Fidesz szerint "az ártatlan áldozatok megcsúfolása" az a kampány, amit a szabad demokrata politikusok folytatnak.

Demszky Gábor leszögezte: Budapestnek szilárd és erős rendőrségre van szüksége. Ezért arra kérte a kormányfőt, "járjon közbe azért, hogy a jelenlegi budapesti rendőri vezetés a helyén maradjon!"

A főpolgármester szerint a főkapitány nyugdíjazásáról szóló kormányfői döntésnél figyelembe kell venni, hogy a fővárosi önkormányzat évek óta ellenszavazat nélkül fogadja el a rendőrség beszámolóját.

A legutóbbi, szeptember 7-ei jelentésből is megerősödött az az önkormányzati vélemény, miszerint évtizedek óta nem volt ennyire eredményes a fővárosi rendőrség.

Egyebek között jelzi ezt az is, hogy Gergényi Péter főkapitányságának 2003-as kezdete óta 37 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, és 30-ról 57 százalékra nőtt az eredményes nyomozások aránya.

Demszky Gábor felidézte azt, hogy Budapest az 1990-es évek közepén az utcai leszámolásokról, a romló közbiztonságról volt hírhedt, mára azonban Európa legbiztonságosabb fővárosává vált.

Ennek elismeréseként az önkormányzattól november 17-én Budapestért-díjat vehet át a főkapitány - tette hozzá.

A főpolgármester nem ismeri a főkapitány és a többi rendőri vezető nyugdíjazási kérelmének okát, azt vélelmezi azonban, hogy "ebben közrejátszott a szeptemberi és októberi utcai zavargásokkal szembeni rendőri fellépés megítélése is".

Demszky Gábor nem vitatja azt, hogy a rendőri "túlkapásokat ki kell vizsgálni, és ha szükséges szankcionálni kell".

A főpolgármester szerint félő, hogy a főkapitány távozása "a közvélemény és a rendőri állomány szemében egyaránt azt a tévképzetet erősítené, hogy az utcai erőszak és az alkotmányellenes rendzavarás ellen nem érdemes határozottan fellépni".

Leszögezte: mindez a "szélsőséges rendzavarók utólagos erkölcsi igazolását jelentené sokak szemében, amit különösen veszélyesnek tartok".

Fidesz: az ártatlan áldozatok emlékének megcsúfolása

A Fidesz szerint "az ártatlan áldozatok megcsúfolása" az a kampány, amit a szabad demokrata politikusok folytatnak.

Balog Zoltán, a Fidesz emberi jogi munkacsoportjának vezetője szerint mindenki előtt nyilvánvalóak a szeptemberi és októberi, rendőrök által elkövetett atrocitások, jogsértések.

Mindenki számára világos, hogy a nem jogkövető magatartás nem egyes rendőröknek a felelősségéről szól, hanem azokéról is, akik a rendőröket utasították - tette hozzá a politikus.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×