Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Napokon belül eldől Gergényi sorsa, de a kormány elégedett

Nem kívánja közölni nyugdíjazási kérelmének okait Budapest rendőrfőkapitánya. Gergényi Pétert csütörtökön fogadta a rendészeti miniszter, aki közölte: a kormány kiáll a rendőri vezető mellett.

Gergényi Péter az InfoRádióban elmondta: december 31-ei hatállyal közös megegyezéssel kérte nyugállományba vonulásának jóváhagyását az igazságügyi és rendészeti minisztertől.

A főkapitányt csütörtökön fogadta az igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József a megbeszélést követően azt mondta, hogy a következő napokban dönt a nyugdíjazási kérelemről.

A miniszter hozzátette: a kormány kiáll Gergényi Péter mellett, munkájával elégedett, a személyét ért alaptalan, hamis vádra alapozott politikai támadásokat visszautasítja.

Petrétei József a rendzavarásokat felszámoló rendőrségi fellépést szakszerűnek és törvényesnek tartja.

Az SZDSZ és a főpolgármester döntésének megváltoztatására kérte Gergényi Pétert, a Fidesz pedig úgy véli: a főkapitány távozása a felelősség beismerését jelenti, de nem oldja meg a helyzetet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×