Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Albérletet keres a kormány

Háromra csökkentette a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) a majdani kormányzati központ lehetséges helyszíneinek számát. Ezek szerint a Nyugati Pályaudvar vagy a Déli pályaudvar, esetleg a Lágymányosi hídtól délre fekvő pesti Duna-part és környéke lehet a kormányzati negyed.

Az állam nem maga akarja megépíteni az új kormányzati negyedet, és tulajdont sem szerezhet az épületekben, ez ugyanis az államadósságot növelné.

A minisztériumoknak helyet adó irodákat, csak bérelni fogja, a közbeszerzési pályázatot is erre írják ki 2007-ben. Ennek nyertese építi meg a teljes épületegyüttest.

A KVI azt javasolja a kormánynak, hogy vagy a Nyugati pályaudvar mellett vagy a Déli közelében, esetleg a Lágymányosi-híd környékén épüljön meg az új negyed.

Az eddig megjelent információk szerint a város több pontján lévő minisztériumi épültetek rossz helykihasználtsággal működnek és az apparátusnak elég lenne a jelenleg elfoglalt hely negyven százaléka.

Lapértesülés szerint a régi épületekben egy négyzetméter iroda fenntartása, havi 40 euróba kerül az államnak, míg egy korszerű irodaépületet már 20 euróért is bérelhetnének négyzetméterenként.

Az új kormánynegyed a kabinet várakozása szerint évi csaknem 10 milliárd forint megtakarítást jelent majd az üzemeltetésben. Az új elképzelés szerint a bérelendő terület ugyanis jóval kisebb és olcsóbb lesz a jelenleginél. Ugyanakkor külön kiadási tételnek számít az új irodák berendezése.

Kormányzati remények szerint, az állam összesen, körülbelül 100 milliárd forintot kaphat majd a régi ingatlanokért, amelyeket nem egyben, hanem külön-külön értékesítenek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×