Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Ötvenmilliárd forint jutna a közmédiumoknak

Elkészült az új médiatörvény végső változata. A jogszabály-tervezetet az erre felkért szakmai grémium nyújtja be az Országos Rádió és Televízió Testületnek.

A távirati iroda szerint a hatályba lépés utáni első évben összesen ötvenmilliárd forint éves juttatásból kellene gazdálkodniuk a médiumoknak.

Az elektronikus médiaszabályozásról szóló törvény tervezete továbbra is három intézménnyel - a Duna Televízióval, a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval - számol, ám ezeket tulajdonosi képviselőként egyetlen közalapítvány felügyelné.

Az általános tematikájú csatornáknak évi műsoridejük minimum harmadát magyar nyelven vagy hazai alkotások alapján készült műveknek kellene kitöltenie.

Többségben maradnak a pártdelegáltak

A három médiakuratórium helyébe lépő Országos Közszolgálati Műsorszolgáltatási Tanács kilenc - újra nem választható - tagját egyetlen szavazással választaná meg a parlamenti képviselők kétharmada, többségüket, öt főt, a parlamenti frakciók jelölőtestületének indítványa alapján.

Egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége a Magyar Rektori Konferenciával közösen, egyet - konszenzussal - a katolikus, a református, az evangélikus egyház és a zsidó hitközségek, egyet az országos kisebbségi önkormányzatok és a határon túli magyar szervezetek, egyet pedig az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala ajánlana.

Címlapról ajánljuk
Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: marad válsághelyzet, döntés született a Bayer Construct csődjéről is

Tisza-kormány: marad válsághelyzet, döntés született a Bayer Construct csődjéről is

A Tisza-kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct és a ZVK Development csődeljárását, lehetővé téve állami vagyonfelügyelő kirendelését a vagyonkimentés megakadályozására. Az oktatásban is jelentős fordulat várható: 2026/2027-től újra elérhető lesz az Erasmus-program minden magyar egyetem számára, 2027-től pedig megszűnnek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok. A kormány emellett több döntésről is beszámolt: 10 százalékkal emelkednek a megváltozott munkaképességűek ellátásai, tízmilliárd forintos kríziskezelő alap jön létre a gyermekvédelemben, illetve meghosszabbodik a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×