Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.57
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Gyurcsány újabb szakértői testületet hoz létre

A kormány szakértői testületet hoz létre az elmúlt hetek eseményeinek elemzésére - jelentette be a miniszterelnök napirendi előtt felszólalásában az Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a kormány azért hozza létre a szakértői testületet, mert álláspontja szerint nem egyszerűen jogi kérdésről van szó, hanem egy sokkal összetettebb jelenségről, amelynek történeti, tömeglélektani és társadalmi összetevői is vannak.

A kormányfő hozzátette: a testület tagjai jogászok, szociológusok, kriminálpszichológusok, tömeglélektannal foglalkozók, a nemzetközi tapasztalatokat ismerő szakértők lesznek. A bizottság vezetőjének Gönczöl Katalin kriminológust kérik fel.

Gyurcsány Ferenc, akinek beszéde előtt ismét kivonult az ellenzék, azt mondta: a kormány visszautasítja a rendőrséget ért politikai vádakat.

A miniszterelnök hozzátette: a rendőrség fellépése október 23-án törvényes, indokolt és arányos volt.

Korábban a kormányfő egy héromfős szakértői testület felállítását jelentette be, amelynek feladata a gyülekezési törvény felülvizsgálata.

Reagálások


Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem összeköt, hanem szétválaszt, mert nem közös célokat keres, hanem ellenséget nevez meg és diszkreditál, hogy így próbálja saját kormányzását igazolni.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint ahhoz, hogy az utcán rend legyen, a fejekben is rendnek kell lennie.

Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem tudja megfékezni a randalírozókat, de a békés tüntetőket sem védi meg.

Fodor Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese viszont úgy vélekedett: a Fidesz ideológiai muníciót ad az erőszakos, agresszív fellépésre, mert már 10 éve arról beszél, hogy a baloldali kormányok illegitimek.

Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nem randalírozni és értelmetlen vitákat kell folytatni, hanem dolgozni.

Gönczöl: eljárási szabályokat dolgoznak ki

Gönczöl Katalin elmondta: a kormányfő felkérése alapján a bizottság a további eljárási szabályokat dolgozza ki.

Hozzátette, a testület munkája mindenre, így gyakorlati jellegű javaslatok megtételére, illetve a jogalkotási javaslatok kidolgozására egyaránt kiterjed.

A kriminológus professzor kitért arra is, hogy a bizottság munkája nem nyilvános.

A testület várhatóan január elejéig tevékenykedik, utána juttatják el javaslataikat a kormánynak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Kilőtt az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Kilőtt az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására kilőtt az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×