Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
144659.63
2026. november 3. kedd Győző

Demszky: akár autóbuszokat is küldök a gazdákért!

A főváros lakóit és a felújított utakat kívánja védeni a főpolgármester azzal a mintegy 100-150 közlekedési táblával, amelyek a mezőgazdasági gépjárművek behajtását tiltják Budapest bizonyos területeire. Demszky Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a gazdák jöhetnek tüntetni a fővárosba, de a traktorjaik nélkül.

A főpolgármester közölte: az elmúlt napokban sokan tiltakoztak a gazdák demonstrációs terve ellen, miszerint ezer traktorral vonulnak Budapestre a kormány ellen tüntetni.

Demszky Gábor szerint különbséget kell tenni a gazdák tavalyi tüntetése és a mostani terve között, mert a tavalyi agrárdemonstráció volt, míg most kifejezetten politikai céllal jönnének, a kormányfő lemondását követelni.

Budapest nyugalmát és az új utakat akarjuk védeni. Ezért a Nagykörúton belülre és a rakpartokra nem mehetnek traktorokkal - jelentette ki a politikus.

Megelőző jogszabály

A főpolgármester hangsúlyozta: nem korlátozzák a természetes személyek gyülekezési jogát, de a traktor ennek nem része, hanem a joggal való visszaélés.

Én annyira a gyülekezési szabadság mellett vagyok, hogy akár autóbuszokat is küldök a gazdákért - tette hozzá.

Demszky Gábor szerint ezer traktorral a gazdák megfélemlítenék a budapestieket, és korlátoznák a közlekedési szabadságukat.

Nem lehet erőszakkal demonstrálni, nincs joga senkinek durván nyomást gyakorolni, tankokkal, traktorokkal felvonulni a városban - vélekedett a politikus.

A csütörtökön elfogadott fővárosi jogszabályokról Demszky Gábor elmondta: ezek preventív szabályok, a demonstrációs kellékek - legyenek azok akár sátrak, pódiumok vagy traktorok - elhelyezése ezentúl engedélyhez kötött.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×