Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.94
bux:
145563.1
2026. november 3. kedd Győző

Orbán: egyenként kell felelősségre vonni a brutális rendőröket

A Fidesz elnöke szerint nemzetközi következményei is lesznek az október 23-ai magyarországi "brutális emberijog-sértéseknek". Orbán Viktor a Hír TV reggeli műsorában, telefonon, Berlinből beszélt erről, felelősségre vonást szorgalmazva a hétfői történésekkel kapcsolatban.

Szavai szerint még a taxisblokád idején sem volt példa arra, hogy ilyen brutálisan lépjen fel az államhatalom, "és az emberi jogokat így letörjék, mint ahogy tették ezt 23-án délután és este".

A politikus úgy vélekedett: olyasmi történt Magyarországon, ami szokatlan Európában: az "emberi jogok ilyen durva, rendőrségi önkény általi letaposása, ez azért ismeretlen, itt ilyen nincsen".

Orbán Viktor azt mondta: a német fővárosban is szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy pártja a demokrácia és az emberi jogok oldalán áll, azokat pedig, akiknek a jogait megsértették, meg kell védeni.

"A következő napokban sokat fogunk ezért dolgozni" - mondta, hozzátéve, az állam erkölcsi és anyagi elégtétellel tartozik a bántalmazottaknak.

"Azok, akik pedig megsértették az emberi jogokat, legyen szó közrendőrről vagy a rendőrség parancsnokairól, majd a vizsgálatok kiderítik, őket pedig személyesen, egyenként felelősségre kell vonni" - jelentette ki Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×