Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.94
bux:
145563.1
2026. november 3. kedd Győző

Kuncze "azt nem mondhatták, koronázzuk meg Orbán Viktort"

A rendőrség csak a dolgát tette tegnap és az éjszaka; az előzetesen be nem jelentett demonstráció feloszlatását törvény írja elő - mondta az InfoRádióban az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor közölte: nem támogatják a Fidesz népszavazási kezdeményezését.

Lehet vizsgálni, hogy a rendőrség túllépett-e a törvényi kereteken. De akkor fel kell tenni azt a kérdést is, hogy miért állt elő ez a helyzet, miért kellett ilyen agresszíven fellépni - vélekedett a szabad demokrata politikus.

A dolog akkor kezdődött, amikor hatalmas kődarabokkal dobálták a rendőröket - tette hozzá.

Kuncze Gábor szerint a rendőrség nem az Astoriához, a Fidesz-nagygyűléséhez terelte a randalírozókat.

A rendőrség különválasztotta a két tömeget. Másrészt az volt a céljuk, hogy biztosítsák a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Andrássy utat a külföldi delegációk előtt - vélekedett.

Kuncze: a Fidesz sem hisz a népszavazásban

A Fidesz népszavazási kezdeményezése "érdekes" lesz, hiszen a költségvetést érintő kérdésekről, illetve kormány programjáról nem lehet referendumot tartani - mondta Kuncze Gábor.

Véleménye szerint a Fidesz kényszerhelyzetben van, valamit kellett mondania a nagygyűlésen.

Azt nem merte mondani, hogy menjünk, foglaljuk el a Parlamentet, és koronázzuk meg Orbán Viktort. Ezért kitalálták az újabb akciót, a népszavazási kezdeményezést, amelyről tudják, minden valószínűség szerint nem lesz eredményes - közölte a pártelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×