Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.94
bux:
145563.1
2026. november 3. kedd Győző

Népszavazási kezdeményezés és utcai demonstráció egyszerre?

Vajon folytatódnak-e a kormányellenes tüntetések, illetve vajon továbbra is le akarják-e mondatni Gyurcsány Ferencet? Bence György filozófusban ezek a kérdések fogalmazódtak meg, miután meghallgatta Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének beszédét.

A Fidesz elnöke a párt nagygyűlésén bejelentette, hogy az ellenzéki párt kedden népszavazást kezdeményez az oktatásügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák ügyében.

Bence György szerint az elhangzottak mellett legalább annyira érdekes az, hogy miről nem esett szó a Fidesz elnökének beszédében.

Ami hiányzott...

Szerinte hiányzott belőle a kezdeményezés a megegyezésről, amelyre a jelenlegi helyzetben igen nagy szükség lenne. Mint mondta, ebben a helyzetben a törvényhozás munkája is megkérdőjeleződik.

Szerinte a lépés ugyan váratlan, de logikusan következik a Fidesz eddigi tevékenységéből. A kormány legitimitását eddig is megkérdőjelezték, de a reformokat fontosnak nevezték.

Se Gyurcsány, se MSZP?

Mint mondta, a kezdeményezéssel együtt - mivel az egy megoldási javaslat a kialakult helyzetre - amíg a szükséges aláírások össze nem gyűlnek, az utcai demonstrációkat fel kellene függeszteni.

A filozófus érdekesnek tartotta, hogy míg korábban a Fidesz Gyurcsány Ferenc személyében látta a problémát, később ezt az egész MSZP-re kivetítették, most azonban egyikről sem esett szó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×