Infostart.hu
eur:
362.03
usd:
311.77
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Januártól jön a várólista

A kormány januárra tervezi a várólisták bevezetését az egészségügyben - mondta a szaktárca államtitkára. Horváth Ágnes kijelentette: a kormány célja egy átlátható, igazságos, megfelelő szabályokon alapuló várólistarendszer feltételeinek megteremtése.

A listákat az intézményeknek a honlapjukon kell majd szerepeltetniük, a betegek személyes adatainak feltüntetése nélkül. A rendszer működésének ellenőrzésére egy monitoringtestület jönne létre.

Az államtitkár szerint erre azért van szükség, mert egyes halasztható beavatkozásoknál nem teljesen világos, hogy miért pont arra az időpontra kapja a beteg az előjegyzést. Emellett a várólistarendszer kialakításának másik fontos célja, hogy ne a hálapénz működtesse a rendszert - tette hozzá Horváth Ágnes.

A vizitdíjat januártól minden intézménynek kötelezően be kell szednie, a betegnek pedig meg kell térítenie.

Az államtitkár azt is közölte: az asszisztensek is vényfelírási jogot kapnak, hogy az orvos utasításai szerint felírhassák a gyógyszereket azoknak a betegeknek, akik kizárólag ezért látogatják meg a rendelőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×