Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.12
bux:
145906.93
2026. november 3. kedd Győző

Az MSZP átépítené a társadalmat

Ahhoz, hogy a magyar társadalom elérje a nyugati szintet, át kell építeni - mondta Vitányi Iván, az MSZP Tárulás a szociáldemokrata értékekért Platform vezetője.

A magyar demokrácia fejlődése fordulóponthoz érkezett, 1990 után megvalósult egy demokratikus politikai rendszer, kialakult a modern piacgazdaság, a társadalom helyzete azonban nem változott - közölte a platformvezető egy sajtóbeszélgetésen a párt Köztársaság téri székházában.

Míg Nyugat-Európában a lakosság kétharmada tartozik a középosztályhoz, addig Magyarországon legfeljebb a fele, emellett nagy az úgynevezett társadalom alatti, underclass rétegben élők száma is - mutatott rá a politikus.

Vitányi Iván szerint a magyarok mindig fogékonyak voltak arra, hogy elhiggyék az illúziókat, várják a csodát, így nem is lehetett azt kimondani, hogy amíg elérjük az európai színvonalat, aok feladatot kell végrehajtani.

A szocialista politikus hozzátette: történelmi feladat, hogy kilépjünk a hazugságok és illúziók rendszeréből.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×