eur:
393.16
usd:
363.51
bux:
73745.69
2024. július 29. hétfő Flóra, Márta

Éles viták a fővárosi szocialista frakció alakuló ülésén

Éles viták közepette zajlott a fővárosi szocialista frakció alakuló ülése - tudta meg nevük elhallgatását kérő szocialista képviselőktől a távirati iroda. A szocialista politikusok azért csak név nélkül vállalták a nyilatkozást, mert Molnár Gyula, a frakció vezetője állítólag megtiltotta a képviselőknek, hogy beszéljenek a sajtónak.

Az MTI értesülése szerint heves pengeváltás keretében bírálta például Hunvald György, a VII. kerület polgármestere Molnár Gyulát funkcióhalmozása miatt. A fővárosi MSZP belső szabálya szerint ugyanis egyidejűleg csak három fontos tisztséget tölthet be valaki. Molnár Gyula pedig amellett, hogy országgyűlési képviselő, a párt budapesti elnöke, és a XI. kerület megválasztott polgármestere, most még a fővárosi frakcióvezetői posztot is átvette.

Vita alakult ki a főpolgármester-helyettesi posztok kapcsán is, ugyanis meglehetősen sokan pályáznak azokra: Hagyó Miklós országgyűlési képviselő, a párt egyik "újhullámos" vállalkozói lobbistája, Horváth Csaba, a volt II. kerületi, Steiner Pál, az eddigi V. kerületi polgármester, Gy. Németh Erzsébet korábbi fővárosi frakcióvezető, Bakonyi Tibor volt főpolgármester-helyettes és Somlyódy Csaba, az MSZP fővárosi pénztárnoka.

Molnár Gyula a vitában egyebek közt azzal érvelt, hogy segíteni kell azokat, akik alulmaradtak a kerületi polgármester-választásokon. Ezt az érvelést azonban több képviselő is meglepőnek tartja, mivel például a II. kerület expolgármestere a tavaszi országgyűlési választást is elbukta. Megjegyezték azt is, hogy érdekes módon ez a fajta törődés fel sem merült Schiffer János és Vajda Pál eddigi főpolgármester-helyettesekkel kapcsolatban, akik jelenleg funkció nélkül maradtak.

Nem lehet mindig kötelező szavazás

Volt olyan régi képviselő is, aki felhívta "az újhullámosok" figyelmét arra, hogy nem lehet majd a következő négy évben mindig minden kérdésben kötelező szavazást elrendelni. Ez ugyanis az elmúlt 16 évben nem volt szokás. Úgy vélte, hogy amikor egy szavazaton múlik a koalíciós többség, nem szerencsés, ha belső feszültségek terhelik a frakciót, ahol eddig nem a háttéralkuk és nem a manapság oly divatos részvénytársasági jellegű szemlélet uralkodott.

Ezt erősítette egy másik régi képviselő is, aki szerint elmúltak azok az idők, amikor egy-két szavazatkülönbséggel "lenyomhatják" a frakció egyik felét. Molnár Gyula ennek kapcsán megjegyezte, hogy aki így gondolkodik, az inkább ne is legyen frakciótag.

Nem lehet képviselőt elmozdítani

Ugyancsak egy régi képviselő felhívta az elnök-frakcióvezető figyelmét arra, hogy egy megválasztott képviselőt mandátumának lejártáig nem lehet elmozdítani posztjáról. Az előző önkormányzati ciklusban példa volt erre Atkári János, akit az SZDSZ kizárt a frakcióból, de független főpolgármester-helyettesként mindvégig képviselő maradt.

A főpolgármester-helyettesi és a frakcióvezetői posztért azért nagy "a tülekedés", mivel e posztok betöltői közül kerülnek majd ki várhatóan azok, akik 2010-ben jó eséllyel pályázhatnak a párt főpolgármester-jelölti tisztségére.

A választások előtt az SZDSZ-szel folytatott egyeztetések során az az álláspont alakult ki, hogy az eddigi hat főpolgármester-helyettes helyett ezután csak három vagy négy legyen. Az SZDSZ két szocialista és egy szabad demokrata helyettest, a szocialisták pedig egy szabad demokrata és három MSZP-s helyettest szorgalmaznak.

Címlapról ajánljuk
Muhari Eszter: megmutathattam a magyaroknak és a világnak is, hogy mit tudok

Muhari Eszter: megmutathattam a magyaroknak és a világnak is, hogy mit tudok

Szeretnék kicsit megnyugodni és ismerkedni a ténnyel, hogy van egy olimpiai bronzérmem, ami még mindig egy kicsit hihetetlen – mondta az InforRádióban a 21 éves párbajtőrvívó, Muhari Eszter, aki az előzetes esélyeknél lényegesen jobban szerepelt, és bronzérmével a magyar küldöttség első érmét szerezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
A Nasdaq vezetésével emelkedik Amerika

A Nasdaq vezetésével emelkedik Amerika

Reggel az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést láthattunk a japán Nikkei vezetésével, ezt követően pedig az európai tőzsdéken is jó a hangulatban indult a nap, délutánra azonban elfogyott a lendület. Amerikában eközben vegyes mozgásokat láthatunk. Gazdasági események szempontjából csendes napra számíthatunk, a reggeli német kiskereskedelmi adat közzétételét követően nem várhatóak piaci hatással bíró események, a héten azonban több fontos GDP, illetve foglalkoztatottsági adat is érkezik majd, emellett pedig a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon is szolgálhat meglepetésekkel a befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×