Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző

Magyarország is részt vesz a verespataki engedélyezésben

Nem döntött még a román kormány a verespataki aranybánya ügyében - mondta el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus hozzátette: a beruházásról Magyarországon először augusztus 28-án tartanak nyilvános közmeghallgatást Szegeden.

Magyarország résztvevője a környezetvédelmi engedélyezési folyamatnak - közölte a miniszter. A közmeghallgatáson bárki elmondhatja véleményét a beruházásról.

Hasonló gyűléseket Románia tizennégy, az aranybánya építésben érintett településen is tartanak. A miniszter megerősítette, hogy a beruházó igen agresszív médiakampányt folytat Romániában.

Persányi Miklós elmondta azt is, hogy csaknem egyéves csúszásban van a kormány árvízvédelmi terve, a Vásárhelyi-terv.

A politikus a többi között az idei árvízzel és az államháztartás helyzetével magyarázta a késést.

Elmondta azonban, hogy az elmúlt évek árvízi tapasztalatai is átértékelték az eredeti koncepciót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×