Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hétfőn újabb intézkedések várhatók a fertőzött balatoni víz ügyében

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) laborvizsgálatainak eredménye után hétfőn várható újabb intézkedés a Veszprém megyei ivóvízszennyezés ügyében - mondta Lentár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója.

A korlátozás továbbra is csak három települést érint: Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüreden érvényes az ivóvízfogyasztást és főzésre való felhasználását tiltó ÁNTSZ-rendelkezés.

Lentár József hozzátette: a fertőzött kutat zárva tartják, mossák és fertőtlenítik.

Az igazgató visszautasította Szent-Iványi Ágnes tihanyi önkormányzati képviselő feltételezését, miszerint a Dunántúli Regionális Vízmű már hétfőn tudott a szennyeződésről, mégsem értesítette az érintett településeket. Lentár József emiatt jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) pénteken közleményben tudatta, hogy a megyei ÁNTSZ megtiltotta Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüred egyes részein az ivóvíz fogyasztását és főzésre való felhasználását.

A korlátozás mindaddig érvényben marad, amíg a vonatkozó határértékek újból megfelelnek az ivóvíz minőségére vonatkozó követelményeknek - olvasható a dokumentumban.
Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője elmondta: a szennyezést a helyi vízmű munkatársai rutinellenőrzés során észlelték.

Az ügyben Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el - mondta R. Bakonyi Ágnes, a tárca szóvivője.

Közlése szerint a miskolci esethez hasonlóan most is egy talajhoz közeli karsztkút okozta a szennyeződést, de most egy másik baktériumfajta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×