Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.61
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

"Aba Botond ajánlja fel lemondását!"

A fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának SZDSZ-es elnöke szerint Aba Botondnak le kellene mondania a Combino-botrány miatt. Lakos Imre szerint ugyanis a BKV felelőssége, hogy átvette a kivitelezők rossz munkáját. A BKV felügyelő bizottságának ellenzéki tagja, Szálka Miklós szerint azonban a Combino-jelentés gyakorlatilag felmenti a közlekedési vállalatot és annak vezetőjét.

A BKV felügyelő bizottságának ellenzéki tagja, Szálka Miklós az InfoRádióban azt hangsúlyozta: a jelentés szerint a felsővezeték-rendszer hibáiért a kivitelező, az alvállalkozó és a műszaki ellenőr a felelős. Hozzátette: nem érti, hogy a jelentés után Demszky Gábor miért mondta azt, hogy megingott a bizalma a vezérigazgatóban.

A szabad demokrata Lakos Imre ugyanakkor úgy vélekedett: a BKV felelőssége, hogy nem ellenőrizte megfelelően, azt kapja-e, amiről a szerződésben megállapodott a kivitelező cégekkel.

A fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának SZDSZ-es elnöke szerint a BKV-nak arról is meg kellett volna győződnie, hogy a műszaki ellenőr megfelelően végezte-e munkáját.

Nem voltak megfelelő műszerek

A BKV felügyelő bizottságának ellenzéki tagja, Szálka Miklós ugyanakkor rámutatott arra: a BKV-nak nem volt meg a műszerezettsége ahhoz, hogy elvégezze az ellenőrzéseket, ezért fogadtak fel műszaki ellenőrt.

A szabad demokrata Lakos Imre kijelentette: nem kell feltétlenül bűnbakokat keresni, de le kell vonni a követetetéseket. "Ha a BKV-ban nem volt meg a kellő szakértelem a szerződő partnerek munkájának felügyelésére, akkor azt a BKV-n belüli felelősségre vonásoknak kell követniük."

"Aba Botond helyében felajánlanám"

Aba Botond nyilvánvalóan "személyében nem lehet felelős egy ilyen ügyben, de mint egy nagy cég vezérigazgatója, az egész cég működéséért felel, és egy ilyen helyzetben egy ilyen szintű vezetőnek a világ minden táján el kell gondolkodnia azon, hogy felajánlja-e lemondását, vagy sem. Én Aba Botond helyében felajánlanám" - fogalmazott Lakos Imre.

A jelentés egyébként nem tér ki arra, hogy a BKV kellő gondossággal járt-e el a kivitelező és a műszaki ellenőr kiválasztásában, és arra sem, hogy az átvételkor a közlekedési vállalatnak kellett volna-e látnia, hogy a beruházás nem teljes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×