Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Gázártámogatás: a nyugdíjasok kimaradnak

A nyugdíjasok is, a nagycsaládosok is elégedetlenek az új gázártámogatási rendelettel. A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy ezeket a rétegeket szociális alapon is segíti. Ennek ellenére a nyugdíjasoknak egyáltalán nem jár kiegészítő támogatás, míg majdnem 70 ezer nagycsalád is kimarad belőle.

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter június 28-án jelentette be, hogy az eddigieknek megfelelően augusztustól a nyugdíjasok továbbra is kapnak szociális gázártámogatást.

A rendelet egy nappal később született, a miniszter bejelentése ellenére azonban a nyugdíjasok mégis kimaradtak a kedvezményezettek köréből.

Mégsincs támogatás?

A Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke szerint nem először fordul elő, hogy a kabinet félretájékoztatja a közvéleményt. Aszódi Pál hozzátette: az időseknek csak 2500 forintos távhőszolgáltatási díj jár.
 
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke pedig azt kifogásolta, hogy a mintegy 170 ezer nagycsalád egyharmada sem részesül a kedvezményből.

Szabó Endre szerinte a támogatási rendszer főleg azokat sújtja, akiknél az egy főre jutó jövedelme alig haladja meg a támogatás feltételéül szabott maximum 51.600 forintot.

Rájuk nem vonatkozik a rendelet

Nem vonatkozik az új szociális gázár-támogatási rendszer a nyugdíjasokra - erősítette meg a kormányszóvivő. Danks Emese az InfoRádióban hangsúlyozta: csak a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők tartoznak a támogatotti körbe. Az idősek továbbra is a fogyasztásalapú kompenzációban részesülhetnek, mint mindenki más.

A szóvivő emlékeztetett arra: a szociális támogatás többletpénzt jelent, évi 1500 és 3000 köbméter között havi 833, 3000 és 5000 köbméter között pedig havi 3833 forintot kapnak átlagosan az érintettek. Hozzátette: az új rendszer mintegy 187 ezer családra vonatkozik.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×