Infostart.hu
eur:
370.05
usd:
319.88
bux:
148598.41
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lendvai: eddig sem balhorgot adtunk

Frakcióvezetője szerint ismét körültekintően dönt majd az MSZP a leendő Legfőbb Ügyész személyéről. A posztra Sólyom László államfő jelölhet egy általa alkalmasnak vélt személyt, de az első körben a szocialista párt elutasította a köztársasági elnök javaslatát.

Az MSZP frakcióvezetője szerint a párt parlamenti képviselőcsoportja ismét felelősen dönt majd Sólyom László köztársasági elnök jelöltjéről a Legfőbb Ügyész posztjára.

"Biztosak vagyunk benne, hogy köztársasági elnök úr körültekintően választ személyt" - jelentette ki Lendvai Ildikó az InfoRádióban, majd hozzátette: "eltérően az első alkalomtól, úgy tudjuk, hogy Sólyom László most szakmai szervezetekkel is konzultál".

Az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta: a parlamenti szavazásnál továbbra is azt fogjuk szem előtt tartani, hogy alkalmas-e az illető jelölt az ügyészség megroppant tekintélyének helyreállítására.

"Eddig sem balhorgot adtunk, hanem éltünk azzal a jogunkkal, mely szerint az alkotmány konszenzuskényszert ír elő ebben a kérdésben - bízunk benne, hogy második alkalommal ez az egyetértés létrejön" - közölte Lendvai Ildikó.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×