Infostart.hu
eur:
367.65
usd:
317.29
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Kuncze: a koalíció hibáit kell most helyrehozni

A kormánypártok felelősek az elmúlt négy évért és annak következményeiért, amelyeket most nekik kell elhárítaniuk - jelentette ki az SZDSZ elnöke a közszolgálati televízióban.

"A kormánypártok valóban felelősek az elmúlt négy évért és annak következményeiért, most pedig nekik kell ezeket a következményeket elhárítaniuk azzal együtt is, hogy ennek szemmel láthatóan népszerűségvesztés az eredménye" - fogalmazott Kuncze Gábor.

Mint mondta, az elmúlt négy és az azt megelőző két évben meghozott döntések olyan kényszerpályára állították a költségvetést, amely bizonyos intézkedések nélkül szétfeszíti az ország lehetőségeit.

A politikus ugyanakkor elismerte, hogy ezeket az intézkedéseket már korábban meg lehetett volna tenni.

Példaként említette, hogy el kellett volna halasztani a 25 százalékos áfakulcs januári 20 százalékra csökkentését.

A középső áfakulcs múlt héten bejelentett 15-ről 20 százalékra emelésével kapcsolatban elmondta, szerinte egyáltalán nem biztos, hogy az élelmiszerárakban mindenhol érvényesíteni lehet az 5 százalékos emelést, mivel az élelmiszerpiacon nagy a verseny.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal elkövetni tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak – jelentette be az uniós politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×