Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Műtéteket kell elhalasztani több kórházban

A színlelt szerződések megszűnte után is zavartalan a betegellátás a debreceni Kenézy Gyula kórházban, igaz több mint 200 orvossal átmenetileg, azaz csak két hónapra kötöttek szerződést - közölte az InfoRádióval Boros Miklós, az intézmény szakszervezeti elnöke.

A főorvos elmondta: a fenntartóval az ügyeleti díjazás miatt lehetnek gondok a szerződéskötésnél a jövőben, ugyanis a gyógyítók az uniós direktíva szerinti elszámolást szeretnének.

Mint mondta, a színlelt szerződések felbontása miatt fellépő problémára országosan kellene megoldást találni, az orvosok díjazásának növelését ugyanis egyetlen intézmény sem tudja saját forrásból kigazdálkodni.

Boros Miklós közölte: az új munkarendben a dolgozók 90 százaléka csak a kötelezően ellátandó feladatát akarja elvégezni, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi létszám mellett a kórház nem tudja biztosítani az ügyeleti ellátást.

Zalaegerszegen műtéteket halasztanak el

Zalaegerszegen a vállalkozó orvosok szerződésének felbontása korlátozza a betegellátást és ezáltal alapvető állampolgári jogok sérülnek - tájékoztatta az InfoRádiót az intézmény főorvosi kara.

A testület ezért az fenntartó önkormányzathoz fordul. Néhány speciális szakterületen, például a radiológiai, a traumatológiai vagy az ortopédiai ellátásban ugyanis igen súlyos a helyzet.

Bizonyos vizsgálatoknál az előjegyzési idő és a leletkiadás ideje meghosszabbodik, és korlátozzák a programozott műtétek egy részét is. Néhány szakrendelésen pedig tovább kell várakozniuk a betegednek az ellátásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×