Infostart.hu
eur:
366.42
usd:
316.1
bux:
148649.28
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A Fidesz kitart a Költségvetési Tanács mellett

A fegyelmezett, hiteles, átlátható és ellenőrizhető költségvetési politika kialakítása érdekében javasolja a Fidesz és a KDNP a Költségvetési Tanács felállítását. Ezt a fideszes Varga Mihály közölte az előterjesztés általános vitájának kezdetén a parlamentben.

Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: az intézmény olyan biztosítékot jelentene a költségvetési politikában, amely korlátozni tudja, vagy megakadályozhatja a felelőtlen kormányzati magatartást.

Hangsúlyozta: a három fős tanács független testületként véleményezné az adott év költségvetési törvényét, tagja lenne az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és egy, az államfő által javasolt szakember.

Az MSZP frakciója nem támogatja a Költségvetési Tanács létrehozásáról szóló fideszes javaslatot - mondta Wiener György, a szocialisták vezérszónoka.

Az MSZP-s politikus azzal érvelt, hogy a javaslat gyökeresen változtatná meg az államberendezkedés egészét, mert az új testület egy alapvető jogától, a költségvetés tényleges, politikai értelemben vett megalkotásának a jogától fosztaná meg a parlamentet.

Domokos László, a Fidesz vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet, hogy javaslattal felelősségvállalásra akarják szorítani a kormányt.

Véleménye szerint a Költségvetési Tanács létrehozása több szakértelmet, nyilvánosságot és átláthatóságot eredményez a költségvetési törvény megalkotásakor.

Lakos Imre (SZDSZ) felszólalásában a törvényjavaslatot úgy jellemezte, hogy az "a kampányban elhangzott ígéret kötelező ujjgyakorlatként leképzett törvényjavaslata".

Hangsúlyozta: pártja számára a törvényjavaslat alfogadhatatlan, mert az csorbítaná a parlament jogait.

Herényi Károly (MDF) ugyancsak kijelentette, hogy a fideszes alkotmánymódosító javaslatot pártja nem tudja támogatni.

Mint mondta: az alkotmány elég világosan rögzíti a büdzsével kapcsolatos feladatokat.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×