Infostart.hu
eur:
366.41
usd:
316.11
bux:
148705.83
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

"Az SZDSZ addig van a kormányban, amíg esélyt lát a reformokra"

Az SZDSZ szerint csak a reformok garantálhatják az euró bevezetéséhez szükséges hosszú távú gazdasági stabilizációt. Az SZDSZ azért van a kormányban, hogy ezeket kikényszerítse, és addig van a kormányban, amíg erre esélyt lát - hangsúlyozta a párt elnöke.

A kisebbik kormánypárt kezdettől tudta, hogy a költségvetési hiány milyen korlátokat jelent, ezért nem is vett részt a választási kampány ígérgetési versenyében - mondta Kuncze Gábor.

Az SZDSZ elnöke emlékeztetett év eleji nyilatkozataira, amelyben a következő két évre az egyensúly helyreállítását jelölte meg feladatként, 2009-re az euró követelményeinek teljesítésével, 2010-re pedig az egykulcsos adó bevezetésével, mellyel bekapcsolódhat az ország a regionális adóversenybe.

Hosszú távon nem elegendőek a jelenlegi intézkedések

A mostani megszorító csomag kapcsán Kuncze Gábor kijelentette: "ezek a senki által nem szeretett intézkedések talán alkalmasak lehetnek arra, hogy a költségvetés megbomlott egyensúlyát helyrebillentsék 2007-2008-ra. Az SZDSZ elnöke szerint azonban nem jelentenek végeges megoldást.

Az SZDSZ szerint a problémák hosszú távú kezeléséhez szükség van a közigazgatás, az önkormányzati igazgatás, az egészségügy, az oktatás, és mindezek végén az adórendszer reformjára.

"Azért vagyunk a kormányban, hogy ezeket a változtatásokat, ezeknek a végig vitelét elősegítsük, vagy ha tetszik, kikényszerítsük, és pontosan addig vagyunk a kormányban, amíg erre esély nyílik. Én most úgy látom egyébként, hogy ennek minden esélye megvan" - hangsúlyozta Kuncze Gábor.

Az SZDSZ nem tudott a bejelentett áfa-emelésről

Újságírói kérdésre válaszolva az SZDSZ elnöke elmondta: pártja nem tudott az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentett áfa-emelésről. Erről nem volt kormánydöntés.

Kuncze Gábor hozzátette: az áfa emelése ellentétes az SZDSZ adófilozófiájával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×