Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.98
bux:
149971.86
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Cseresznye nagyságú jég esett Miskolcon

Mintegy száz házba tört be a víz délután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton - közölte megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete. A tájékoztatás szerint a házak egy rövid nyári zápor után kerültek víz alá.

A közeli Miskolc polgári védelmi vezetője azt mondta: a vihar középpontja Arnótot érte. A megyeszékhelyen viszont legalább 10 percig cseresznye nagyságú jég esett.

Leskó György hozzátette: a katasztrófavédelmi igazgatóság Arnótra összpontosítja erőit, mert ott hat utcában 100-110 ház áll vízben, de Miskolcon és környékén a tűzoltókat fakidőlésekhez és elektromos vezetékek szakadásához is riasztották.

A megyei katasztrófavédelmi igazgató helyettese ugyanakkor az InfoRádióban azt mondta: 80 ház áll vízben Arnóton a csütörtöki jégeső miatt. Kohánka István közölte, várhatóan péntekre mérik fel, hogy mekkora kár keletkezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×