Magyarország súlyos és megoldatlan gazdasági problémákkal küzdött 1956 nyarán. Elsősorban a mind veszedelmesebbé váló nemzetközi eladósodással - írja Aczél Tamás és Méray Tibor Tisztító vihar című, az 1956-os forradalomról szóló könyvében.

"A felbillenő export-import mérleg következtében súlyos valutahiány lépett fel; a hitelezők pedig egyre határozottabban követelték a számlák kiegyenlítését. (...) Előálltak követeléseikkel a nyugati hitelezők is" - áll a könyvben.

Félig kész földalatti vasút

Az 1959-ben írt műben tovább részletezik a három évvel korábbi helyzetet. "Az országban ott álltak a félig vagy negyedrészt elkészült építkezések; az erőltetett ütemű nagyberuházások maradványai. Budapest házai alatt roskadoztak, beomlottak a félig kész földalatti vasút alagútjai (csak karbantartásuk milliókba került), a vidéken meztelenül meredeztek a betonoszlopok (...)".

Az ország akkori vezetői (megkerülve a Szovjetunióban nyaraló miniszterelnököt, Nagy Imrét), megtalálták a megoldást a problémákra. Erről így ír a könyv: "Gerő Ernő és társai agyában megszületett az új - de valójában milyen régi! - elmélet, amely szerint a baj alapoka az életszínvonal hirtelen emelkedése. A következtetés világos volt és egyszerű: ha a bajokon segíteni akarunk, véget kell vetnünk a további életszínvonal-emelkedésnek, sőt a jelenlegiből is le kell faragnunk annyit, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges."

"A gazdasági egyensúly helyreállítása"

A lefaragásokat a párt vezetői a következőképpen képzelték el - emlékeznek a Tisztító vihar szerzői: "Intézkedéseket kezdtek kidolgozni az életszínvonal újabb csökkentésére, vagy ahogy mondták, 'a gazdasági egyensúly helyreállítására'. Az egyensúlyba hozatal egyik legfőbb feltétele - így jelölték meg - a hatalmassá duzzadt, alapjaiban felesleges létszámú államapparátus csökkentése. Megszületett a racionalizálás gondolata."

Aczél Tamás és Méray Tibor ezt követően arról ír, hogy az államapparátus 40 százaléka végzett csupán termelőmunkát, a többiek a bürokráciát növelték. A leépítés így kézenfekvő gondolat volt.

"...Gerőék azonban 'csak' azt felejtették el megmondani, hogy ezt a mérhetetlen apparátust ők maguk fejlesztették ki, növelték nagyra...(...) A racionalizálás már réges-rég folyt, ezreket és ezreket szórtak ki az állásukból, mindenki erről beszélt - csak a sajtó, a rádió hallgatott róla, azt a régi elvet követve, hogy amiről nem beszélünk, az nincs. Az országban fellobbant az elkeseredés és a félelem újabb lángja" - írja a könyv az 1956-os forradalmat megelőző időszakról.

Megerősödött a pártapparátus

A szerzők szerint az egyetlen réteg, amely visszakapta régi erejét a pártapparátus volt, hiszen döntő szavuk volt abban, hogy ki maradhat meg az állásában. "A dolog számukra annál is reményteljesebb volt, mert úgy látszott, a mérleg visszabillen régi helyére, az egyensúly helyreáll, egy gazda van az országban és kilencmillió alkalmazott". (Aczél Tamás-Méray Tibor: Tisztító vihar Kiadó: Noran; 2006)