Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Dúl a szocialista belharc

Élesedik a vita az MSZP-n belül arról, hogy induljon-e önállóan Molnár Gyula a főpolgármesteri székért, vagy a párt inkább a szabad demokrata Demszky Gábort támogassa. A szocialisták fővárosi tanácsa szerdán eldöntheti a kérdést. Az V. kerületi MSZP-szervezet súlyos kritikát fogalmazott meg a fővárosi szocialista vezetéssel kapcsolatban.

Fokozódik a feszültség a szocialista párt budapesti szervezetei között. A viták középpontjában az őszi főpolgármester-választás, azon belül is az esetleges önálló indulás áll.

Lénárt László, az MSZP budapesti tanácsának alelnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a szerda esti ülésen kétféle meghatalmazást adhatnak a tárgyalódelegációnak: ha az SZDSZ elfogadja, hogy közös listán induljon a választáson a szocialistákkal, akkor támogatják Demszky Gábort, ha nem fogadja el, akkor Molnár Gyula jelenlegi XI. kerületi polgármestert indítják a posztért.

Mivel az SZDSZ vezetői részéről több alkalommal elhangzott, hogy nem lesz közös lista a szocialistákkal, ezért borítékolható Molnár Gyula jelölése.

Az ellenzéket segíthetik

Csakhogy a döntés nem lesz egyszerű az MSZP részéről. Az elmúlt hetekben a párt országos vezetésének számos személyisége, legutóbb például Juhász Ferenc, a párt alelnöke jelentette ki, hogy Demszky Gábort kell támogatni, mert ha megosztják a koalíciós szavazótábort, akkor az ellenzék jelöltje futhat be. Több fővárosi kerületi szervezet is egyetért ezzel.

Az MSZP V. kerületi szervezete súlyos és elfogadhatatlan politikai hibának tartja az önálló jelölt állítását, még akkor is, ha az az utolsó pillanatban visszalépne Demszky Gábor javára.

Késő önálló jelöltet indítani

Pásztor Tibor kerületi elnökhelyettes a budapesti tanácsnak és a kerületi elnököknek írott levelében hangsúlyozza: a párt budapesti vezetésének személyi és kis jelentőségű ügyekben folytatott konfrontációi már nyolc éve akadályozzák egy hiteles szocialista főpolgármester-jelölt indulásának előkészítését.

Steiner Pál, V. kerületi szocialista polgármester szerint már késő önálló szocialista főpolgármester-jelöltet indítana, ami szerinte éppen ezért súlyos hiba lenne.

Természetes a vita?

Lénárt László, a budapesti tanács alelnöke természetesnek tartja, hogy vélemények ütköznek a párton belül, de hozzátette, hogy tudomása szerint a kerületek többsége Molnár Gyula önálló jelöltségét támogatja, amennyiben az SZDSZ nem fogadja el az MSZP főbb feltételeit, például a közös listát.

Molnár Gyulát az InfoRádió - a főpolgármesteri jelölés ügyében - két hete keresi, de ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Magyarország is komoly bajba kerülhet, ha nem zárul le nagyon gyorsan a háború

Magyarország is komoly bajba kerülhet, ha nem zárul le nagyon gyorsan a háború

Alapesetben továbbra is arra számítunk, hogy viszonylag gyorsan, néhány héten belül lezárul a közel-keleti háború, és a globális energiaszállítás is helyreáll. Egy alternatív forgatókönyv azonban elhúzódó konfliktussal és energiaár-sokkal számol, ami az európai gazdaságok kilátásaira is hatással lenne – olvasható a Moody’s friss elemzésében. A hitelminősítő szerint még egy ilyen vészforgatókönyv sem lenne hatással az európai országok többségének adósbesorolására, ellenpéldaként azonban mások mellett épp Magyarországot hozzák fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×