Infostart.hu
eur:
366.41
usd:
316.11
bux:
148705.83
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A nagy lenyeli a kicsit

Kiszolgáltatottak a hazai kis- és közepes építőipari vállalkozások - figyelmeztet az egyik társasházépítő cég vezetője. A családi vállalkozásnak 75 millió forinttal tartozik egy izraeli befektető. Úgy tűnik, a törvények az adósnak kedveznek.

A kft. egy 34 lakásos társasházat épített a főváros XIII. kerületében. Az izraeli beruházó azonban indok nélkül megtagadta az épület műszaki átvételét, majd az általa megjelölt hiányosságok kijavítására kötelezte a vállalkozót - mondta el az InfoRádióban Imre Ferenc, a vállalkozás igazgatója.

A cég folytatta is a munkát, az egyik napon azonban "kommandósok lepték el" a házat, és felszólították őket, hogy távozzanak.

A kivitelezők azonnal a rendőrséghez fordultak, a hatóság azonban azt állapította meg, hogy nincs illetékessége az ügyben.

Egy esetleges bírósági eljárás miatt arra is kérték a rendőröket, hogy igazoltassák a kommandósokat, de ezt sem tették meg, sőt azt mondták: feljelentés sem tehető a kivitelezők szerint jogszerűtlenül az épületben tartózkodó kommandósok ellen.

Imre Ferenc szerint mindenképpen változtatni kellene ezeken a szabályokon, a külföldi beruházók miatt ugyanis sok hazai kisvállalkozás mehet tönkre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×