Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
314.48
bux:
149543.81
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Ismét vizsgálják a halálos repülőgép-szerencsétlenséget

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vette át a 2001 júniusában hat halálos áldozatot követelő Somogy megyei repülőszerencsétlenséggel összefüggő nyomozást. Lukács Zsuzsa sajtóügyeletes elmondta: a balesetben a két pilótán kívül a Synergon Rt. 4 felsővezetője halt meg.

A sajtóügyeletes arról nem adott tájékoztatást, hogy miért került az ügy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hatásköréből a Pest megyéhez. A Távirati Iroda rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a gép javítási munkálatait korábban egy Pest megyei szerelőcég végezte.

Több internetes portál úgy tudja: a rendőrség már meggyanúsította a társaság korábbi ügyvezetőjét és egy szerelőjét. A két férfi ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás.

2001. június 14-én este a horvát fővárosból, Zágrábból Siófokra tartott a Cessna típusú kisgép, amikor az erős viharban 3000 méteres magasságban letört a jobb szárnya, majd lezuhant.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×