Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Bagóért adták el az Andrássy úti palotákat?

Vizsgálatot indított a Fővárosi Főügyészség több Andrássy úti ingatlaneladással kapcsolatban. Felmerült a gyanú, hogy a VI. kerület több palotát áron alul értékesített.

Morvai Attila, a hivatal szóvivője elmondta: egy kerületi képviselő bejelentése alapján indítottak vizsgálatot több Andrássy úti, valamint egy Király utcai és egy Bajcsy-Zsilinszky úti ház adásvételi szerződésével kapcsolatban.

Egyelőre a szerződéseket, a kapcsolódó képviselőtestületi határozatokat és egyéb iratokat tekintik át, annak kiderítésére, megköthették-e érvényesen a szerződéseket, vagy sem. Ha a szerződések semmisnek bizonyulnak, és kiderül, hogy sértették a közérdeket, akkor indíthat eljárást az ügyészség.

A hvg.hu korábbi hírei szerint felvetődött a gyanú, hogy a VI. kerületi önkormányzat az ingatlanokat rendre áron alul értékesítette. A vádak szerint minimális törzstőkéjű, külön e célra létrehozott cégek vásárolták föl az étékes ingatlanokat a kerületben, majd ezek több tulajdonosváltást követően jutottak el végső tulajdonosukhoz.

Az InfoRádió felkereste az ügyben a VI. kerületi önkormányzatot, ám ott nem kívántak reagálni. Szilágyi Erika, a hivatal sajtóreferense elmondta, hogy nem kívánnak a bírósági eljárások lezárásáig az ügyben nyilatkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bőven 50 százalék felett - újabb részvételi adat érkezett

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 56,77 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×