Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Magyar Bálint nem akart külügyminiszter lenni

A távozó oktatási miniszter szerint őt nem érdeklik a pozíciók, csak a képzési terület irányítása. Magyar Bálint közölte: felajánlották neki a külügyminiszteri posztot, de nem kérte.

Magyar Bálint távozó oktatási miniszter szerint a szocialisták szimbolikus győzelmet akartak aratni tárcája átvételével. A politikus úgy vélte: az oktatási reform olyan, mint egy gyermek király. Már a fejére tették a koronát, de még legyilkolhatják.

A Népszabadságnak adott interjújában az előző ciklus oktatási minisztere úgy vélekedett, hogy az igazi kérdés az, hogy folytatódnak-e a reformok. "Néha ugyanannak a politikának a folytatásával egy másik embert bíznak meg, pusztán azért, mert a személyéhez nem kötődnek erős indulatok. Én készen álltam arra, hogy folytassam a programomat" - fogalmazott.

Magyar Bálint ugyanakkor hozzátette: a reform több területen is jelentős ellenállsát válthat ki, márpedig az "sokkal könnyebben artikulálódik, ha már meglévő indulatokra épül. A személyemmel szemben vannak ilyen indulatok. Elképzelhető, hogy Hiller István e tekintetben kap némi türelmi időt az érintett társadalmi csoportoktól" - vélekedett a távozó oktatási miniszter.

A szabad demokrata politikus kijelentette: őt nem érdeklik a pozíciók. "Ha a színpadról egyszer valakit hordágyon vittek ki, az ne jöjjön vissza. A pártelnökség föl sem merül bennem. Engem a pozíció önmagában nem érdekel. Az oktatás érdekel. Most is fölajánlották a külügyminiszteri posztot. Nem kértem."

Magyar Bálint úgy vélekedett, hogy az elmúlt négy év konfliktusai koptatták, majd hangsúlyozta: neki megadatott, hogy kétszer is oktatási miniszter legyen.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a vasárnapi harmadik részvételi adat
ez sem semmi

Megérkezett a vasárnapi harmadik részvételi adat

A választásra jogosultak 37,98 százaléka, 2 858 892 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

Donald Trump tanácsadója szerint a Fidesz jár jól a magas részvétellel

John McLaughlin, Donald Trump elnök stratégiai tanácsadója és közvélemény-kutatója szerint a vasárnapi választáson tapasztalt rendkívüli választói aktivitás a kormánypárt választási esélyeit erősíti.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kemény üzenetek jöttek a tárgyalások után: távozott az amerikai delegáció Iszlámábádból - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kemény üzenetek jöttek a tárgyalások után: távozott az amerikai delegáció Iszlámábádból - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Megakadtak az amerikai-iráni béketárgyalások: a több mint húszórás iszlámábádi egyeztetés végül megállapodás nélkül zárult, az amerikai delegáció pedig vasárnap hajnalban el is hagyta a helyszínt. Washington szerint Teherán nem volt hajlandó egyértelmű kötelezettséget vállalni arra, hogy lemond az atomfegyver megszerzéséről, miközben Irán az amerikai követeléseket túlzónak nevezte. J. D. Vance közölte, hogy az Egyesült Államok egy „végső és legjobb ajánlatot” hátrahagyott, amelyre még várják az iráni választ. Közben újabb feszültséget keltett, hogy amerikai hadihajók haladtak át a Hormuzi-szoroson, illetve Washington megkezdte az aknamentesítés előkészítését, amit Teherán több ponton vitat. Benjamin Netanjahu eközben világossá tette: Izrael folytatja a harcot Iránnal és annak szövetségeseivel szemben. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború vasárnapi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×