Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Pozsonyban tilos okos turistának lenni

Magyar turistákat állított elő a szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban. Azzal gyanúsítják őket, hogy megszegtek egy helyi jogszabályt, amely engedélyhez köti az idegenvezetést.

Az MTI pozsonyi tudósítójának értesülése szerint a szekszárdi Kelemen Endre Egészségügyi Szakközépiskola tanárai és diákjai a koronázó dómként ismert Szent Márton Székesegyházat tekintették meg. Egy ismeretlen személyazonosságú, szlovákul beszélő férfi - aki állítólag már az Óváros utcáin is inzultálta őket - két rendőr kíséretében utánuk ment a székesegyházba. Egyiküket elvezettette, amiért az a gyanú szerint tiltott iparűzést folytatott, amikor társainak ismereteket adott át a műemlék történelmi vonatkozásairól.

Nem sokkal később, gyakorlatilag az első előállítással egyidejűleg egy másik, Győrből érkezett magyar csoport is ugyanígy járt. A csoport egyik tagját hasonló gyanú miatt egy másik járőrkocsiba tuszkolták be, egy harmadikat pedig azért állítottak elő, mert az ellenük panaszt emelő ismeretlen férfi azt állította, hogy a magyar városnéző a vita hevében meglökte őt.

Riskó Nagy László, a pozsonyi magyar nagykövetség jogsegélyt nyújtó konzulja az MTI érdeklődésére megerősítette a történteket.

Az előállított magyarokat a rendőrőrsön megvárakoztatták, majd fogdába zárták őket és a kihallgatási jegyzőkönyv nekik kijáró példányát csak a konzul közbenjárása nyomán kapták meg.

A késő délutáni órákban a gyanúsítottakat elengedték, majd visszautaztak Magyarországra.

A szlovák rendőrségen egyelőre nem született döntés, hogy vádat emelnek-e ellenük.

Szlovákiában néhány éve egy olyan jogszabály van hatályban, amely szigorúan az országban megszerzett szakképesítés birtokában engedélyezi az idegenvezetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×