Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Egymilliárd a Pest megyei munkanélkülieknek

Az idén összesen egymilliárd forintot fordíthat a mintegy 20 ezer munkanélküli elhelyezkedésének segítésére a Pest Megyei Munkaügyi Központ.

A Munakügyi Központ igazgató-helyettese elmondta: az egymilliárd forintból körülbelül 2.800 nőt és férfit képeznek át vagy juttatnak új szakmához.

Cseppentő László közölte: csaknem ötszázan vesznek részt ingyenes tanfolyamokon, és akik sikeresen levizsgáznak a kurzus végén egy havi minimálbérnek megfelelő összeget vehetnek át.

Az igazgató-helyettes szólt arról is, hogy az elsajátítható szakmákat a munkaadók igényei alapján választották ki.

Cseppentő László hozzátette: a tapasztalat szerint az átképzett vagy szakmát szerzett emberek több mint fele rövid időn belül talál magának munkát. Ennek ellenére Pest megyében most is legalább hatezer betöltetlen állást tartanak nyilván.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×