Infostart.hu
eur:
377.05
usd:
322.65
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt

Gyurcsány: ez a remény koalíciója

A parlamenti választások második fordulóján való részvételre és a koalíció jelöltjeinek támogatására kérte az MSZP és az SZDSZ elnöke a választókat a szocialisták kampánygyűlésén a Batthyány-örökmécsesnél.Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a remény koalíciójaként jellemezte a két párt együttműködését.

A remény, a gyarapodás, a szabadság, illetve a haza és a haladás koalíciójának nevezte Gyurcsány Ferenc az MSZP és az SZDSZ közötti együttműködést.

A kormányfőjelölt hozzátette: a remény koalíciója azt jelenti, hogy lehet normálisan és nyugodtan élni Magyarországon, jó és egyre jobb magyarnak lenni.

"Van egy álmom Álmom arról a Magyarországról, amelyben a nyugodt hang összeköti a sokmilliót, és amelyben, bár sokféleképpen gondolkodhatunk, mégis az a fajta méltányos közösségiség vesz körbe bennünket, ami abból a meggyőződésből fakad, hogy mi itt, Magyarországon, ugyanazt akarjuk: szabaddá és boldoggá tenni az embert" - mondta Gyurcsány Ferenc.

"Belehúzunk, megcsináljuk!" - zárta beszédét a szocialista politikus.

Azt kérjük mindenkitől az országban, hogy menjen el szavazni, és válassza a koalíció jelöltjét - mondta Hiller István, az MSZP elnöke.

"Aki most hátradől, aki azt gondolja, hogy ez így rendben van, az téved, és nem a mi sikerünket akarja. Sok a dolgunk. Ahogy mondjátok szerte az országban, hát most igazából így van: húzzunk bele!" - mondta a politikus.

Hozzátette: "Magyarország egy gyarapodó, erős köztársaság akar lenni, nem hagyja, hogy depressziós országot csináljanak belőle".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta: megállapodtunk, mert amit elkezdtünk négy éve, nagyobb felelősséggel folytatni kell a következő négy évben is.

"Sokan voltunk, és elegen leszünk" - fűzte hozzá.

A szabad demokrata politikus azt mondta: a populizmusnak, a demagógiának nincs itt most az ideje, és ezért is büszke arra, hogy a magyar választópolgárok többsége megint bölcsen döntött.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

„Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balhét szerveznek már most” – fogalmazott péntek reggel Orbán Viktor, aki mindenkit arra buzdított a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy vasárnap menjen el szavazni és voksoljon a Fideszre.

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónap, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Mohos Kristóf.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×