Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
321.64
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Bemutatták a merényletekkel összefüggésbe hozott férfi képét

Terrorcselekmény előkészítésének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség szlovák titkosszolgálatoktól érkezett figyelmeztetéssel összefüggésben - közölték az Országos Rendőrfőkapitányságon.

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese elmondta: a Sátor Lajos nevű szlovákiai férfit 2000 óta körözi a szlovák rendőrség zsarolás miatt.

A magyar rendőrség szerint nem valószínű, hogy újabb maffialeszámolástól kellene tartani. Petőfi Attila szerint a 34 éves gyanúsított álruhában már többször is járt Magyarországon, de azt nem tudják, hogy jelenleg hol tartózkodik.

A Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese hozzátette: az eljárásban a magyarországi kampányrendezvényekre vonatkozó információk megalapozottságát is vizsgálják.

A kriminológus szerint sem maffiaháború

Németh Zsolt kriminológus az InfoRádióban úgy vélekedett: nem lehet arról beszélni, hogy szervezett bűnözői csoportok a területek újrafelosztásáért harcolnának.

A Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvében ugyanakkor az szerepel, hogy a magyar kábítószerpiacon folytatódó balkáni térnyerés miatt fennáll egy terület-újrafelosztási harc lehetősége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. "Megéri emiatt további több százezer orosz és ukrán fiatal életet elveszíteni? Megéri ez a várhatóan hónapokig vagy akár évekig tartó magasabb energiaárakat és gazdasági károkat? Szerintünk a válasz egyértelműen nem. De hát, tudják, ketten kellenek a tangózáshoz" - vélekedett az amerikai alelnök, aki szerint az Egyesült Államok "csak kinyithatja az ajtót", azon a háborúzó feleknek kell átsétálniuk. Vlagyimir Putyin orosz elnök az este kétnapos tűzszünetet hirdetett, az ortodox húsvétra. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×