Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.85
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Miért nem kell valakinek 2 milliárd forint?

Egyelőre nem világos, miért nem veszi fel a madárinfluenza elleni oltóanyag gyártási technológiáját kifejlesztő cég a közel 2 milliárd forintos állami hitelt. A banknak küldött nyilatkozatában az Omninvest Kft. azt írja: a kormány által tervezett kapacitásbővítést saját erejéből oldja meg.

A tervezett közel 4 milliárd forint állami támogatás helyett csupán a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól kapott 2 milliárd forintból gazdálkodhat az Omninvest Kft.

A cég a további közel kétmilliárd forintot hitel formájában kapta volna meg a Magyar Fejlesztési Banktól, de mivel nem találta megfelelőnek a kölcsön feltételeit, visszavonta a hitelkérelmet - írta csütörtökön az Index internetes portál.

Fejlesztés saját erőből

Az Omninvest Kft. egyelőre nem kívánt nyilatkozni, a hitelt ajánló Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese azonban az InfoRádiónak elmondta: a cég feltehetőleg saját erejéből oldja majd meg a tervezett kapacitásbővítést.

Ez egy általános projekthitel lett volna, ugyanolyan feltételekkel, mint amit a többi hasonló cégnek is biztosítanak - tette hozzá Aladics Sándor.

A vezérigazgató-helyettes közölte: 1,8 milliárd forintot biztosítottak volna az Omninvestnek a technológia- és licenszfejlesztésekhez.

Az Omninvest azonban hivatalosan tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy "a hitelkérelmünkben leírt célok azonnali finanszírozását a vevőoldalról tudjuk biztosítani, ezért kérjük hitelkérelmünk további ítéletétől eltekinteni szíveskedjenek" - mondta el Aladics Sándor.

Az egészségügyi miniszter szerint a 4 milliárd forint támogatással tízszeresére növekedett volna a cég gyártókapacitása. A kormányszóvivő az InfoRádió kérdésére elmondta: az állam nem ad póttámogatást a cégnek.

A mostani vakcina nem ér semmit?

Eközben virológusok és a nemzetközi sajtó is arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalat által kifejlesztett H5N1-es vírus elleni vakcina tulajdonképpen nem jó semmire, hiszen nem védi meg az embereket a még nem létező, emberről emberre terjedő vírustörzstől. Amíg a törzs nem fejlődik ki, nem is lehet oltóanyagot készíteni ellene.

A kormányszóvivő szerint azonban két okból is jelentős az Omninvest találmánya.

Batiz András közölte: a vakcina alkalmas arra, hogy a speciális, különleges körülmények között emberre is veszélyes H5N1-es vírus átterjedését állatról emberre meggátolja.

Másrészt rendelkezésünkre áll az a technológia, amely lehetővé teszi, hogy egy világjárvány esetén nagyon gyorsan elő tudjuk állítani az emberről emberre terjedő vírus megakadályozására is képes oltóanyagot - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Batiz András hangsúlyozta: több mint húsz ország érdeklődött már a magyar vakcina iránt, ebből pedig az állam sokmilliárdos bevételre számíthat.

A bevizsgálás nyomában

Felvetődött, hogy noha Magyarország készen áll az ipari méretű termelésre, az oltóanyagot nem vizsgálták be a megfelelő intézetek, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem.

Ez ügyben az InfoRádió megkereste az ÁNTSZ-t és az Országos Gyógyszerészeti Intézetet, ahol azt mondták: csak a Miniszterelnöki Hivatal nyújthat felvilágosítást.

A kormányszóvivő szerint 2005 nyarától folyamatosan pozitív visszajelzéseket kaptak a vakcináról, kapott belőle a WHO is, és ideiglenes forgalombahozatali engedély is van az oltóanyagra.

Arra azonban a kormányszóvivő nem felet egyértelműen, engedélyezte-e a világszervezet a vakcina tömeges gyártását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×