Infostart.hu
eur:
378.13
usd:
324.25
bux:
127860.16
2026. április 9. csütörtök Erhard

Varga Mihály az esetleges koalíciós kényszerről

A Fidesz arra készül, hogy önállóan alakít kormányt, választási programja így kormányprogram lesz - mondta a nagyobbik ellenzéki párt alelnöke.

Varga Mihály úgy fogalmazott: azt, hogy a Fidesz választási programja miként válhat kormányprogrammá, két tényező, a koalíciós kényszer és az államháztartás állapota befolyásolhatja.

"2006 ebből a szempontból könnyebb lesz a Fidesz számára, hisz úgy tudja a saját választási programját majd a kormányzati programba átemelni, hogy kevesebb partnerrel kell egyeztetnie" - hangsúlyozta Varga Mihály.

A Fidesz ellenzéki pártként nem kaphat teljes képet az államháztartás tényleges állapotáról, abból tud dolgozni, amit a kormány oldal ad ki, ezek pedig az elmúlt években időnként megkérdőjelezhető adatok voltak - közölte a politikus.

Emlékeztetett arra, hogy a párt vasárnap elfogadott programjának középpontjában a munkaalapú gazdaság áll.

Mint mondta: a Fidesz segíteni akar azokon, akik készek magukon segíteni.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten estek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×