Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
323.05
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Kósa: nincs eljárás Gyurcsány ellen, mert bűncselekményei elévültek

Debrecenben a nemzet bizalmáról beszélt Kósa Lajos fideszes polgármester, aki szerint a rendszerváltozás utáni miniszterelnököket tekintve "nem áll jól" az ország, van köztük "milliárdos ügyeskedő" is.

"Nem elég a hatalmat megszerezni, a nemzet bizalmát is el kell nyerni hozzá, e nélkül a hatalom gyenge, kapkodó, hamis" - fogalmazott a Kossuth-szobornál rendezett március 15-ei ünnepségen a politikus.

Petőfit idézve azt mondta, hogy a respublika jelszava a tiszta erkölcs, majd hozzátette: ha ez nincs meg, nincs köztársaság, nincs meg a nemzet bizalma, és ekkor a nemzet ügye rosszul áll.

Megvan-e a nemzet bizalma, a mostani rendszer, a mostani kormány iránt? - tette fel a kérdést, majd a 2004 decemberi népszavazásra utalva kijelentette: a magyar nemzet a kormány buzdítására mutatott hátat határon túli testvéreinek.

Ez nem jó út ahhoz, hogy a bizalom kialakuljon a mostani kormány iránt - tette hozzá Kósa Lajos.

A polgármester úgy vélekedett, hogy Magyarország csak a szimbólumok szintjén érte el, amit 1848-ban akartak: a demokráciát, a köztáraságot és a szabadságot.

A szónok felsorolta a rendszerváltozás utáni miniszterelnököket. Szavai szerint volt orvos-történész, pufajkás, diákvezér, aki 1989-ben a szovjet csapatok távozására szólított fel, besúgó ügynök és "milliárdos ügyeskedő, akit azért nem vonnak eljárás alá, mert elévültek a bűncselekményei".

Öt miniszterelnök, nem állunk valami jól - jelentette ki Kósa Lajos. Hozzátette: "a jog előtti egyenlőséget nem sikerült megteremteni (...), akinek van pénze, befolyása, az sok mindent megtehet".

A polgármester közölte: megvesztegethetetlen jellemre van szüksége ahhoz, hogy a nemzet bizalma meglegyen az országához, a kormányához.

"Magyarország sorsa csak ekkor fordulhat jobbra" - zárta megemlékezését a debreceni polgármester.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×