Infostart.hu
eur:
390.15
usd:
340.01
bux:
120596.05
2026. március 16. hétfő Henrietta

A fővárosi autólopások egyharmada lízingcsalás

A fővárosban bejelentett gépjármű-lopások 34 százalékáról később kiderül, hogy tulajdonképpen nem lopás történt, hanem lízingcsalás vagy hitelsértés - mondta a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese.

Tóth Gábor ezredes közölte: a rendőröknek korábban is volt olyan információjuk, hogy nem lopnak el annyi gépkocsit, mint amennyit a számok mutatnak, azaz a "lopott" gépkocsik jelentős része csalás vagy hitelsértés.

Hozzátette: elemezték a gépjármű-lopások számadatait, és ezekből kiderült: az ellopott járművek 43 százaléka tavaly adóssággal terhelt autóű volt, és viszonylag új korukban - olykor a vásárlást követő egy hónapon belül - tűntek el.

Az eltulajdonított gépkocsik 62 százalékának nem volt Cascója. Az összes tavaly ellopott gépkocsi értéke 11 milliárd forint.

Mint mondta, sikerült felderíteni olyan bűnözői csoportokat, akik "strómanok" - általában hajléktalanok - segítségével a minimális összeg, tíz százalék kifizetése után szereztek gépkocsikat, amelyeket aztán külföldre vittek, a "tulajdonos" pedig bejelentette az ellopásukat.

1994-ben 7.873 gépkocsit loptak el Budapesten, a csúcsév 1996 volt, amikor 11.951 járművet tulajdonítottak el. 1998-ban 10.735 járművet loptak el a fővárosban, majd ezt követően csökkenés indult meg. Tavaly 5.003 gépkocsi tűnt el Budapesten.

Hat legtöbb gépkocsit a III. kerületből lopták el, de sok ilyen bűncselekmény történt a XIII., a XIV., a XI., a IX. és a II. kerületben is. A rendőrök 438 ellopott autót találtak meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×