Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kövér titkosszolgálati provokációnak tartja a szerver-ügyet

A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint a mostani kampány korrektebb mederben csordogál, mint a 4 évvel ezelőtti. Kövér László a Duna Televízióban a szerver-ügy kapcsán azt mondta: hozzá hasonlóan az elnökség több tagja is "megrekedt a Guttenberg-galaxisban". Hozzátette: súlyukat tekintve nevetséges adatokról van szó.

"Az én meggyőződésem szerint egy egyébként kiváló titkosszolgálati háttérrel rendelkező párt tudatos provokációja" - jelentette ki Kövér László.

Mint mondta, meg kell várni a rendőrségi vizsgálat végét, de az már most kijelenthető: ez nem érdekli az emberek döntő többségét, személyes életükben pedig sem jelenüket, sem jövőjüket nem befolyásolja.

Rosszabb a hangulat

Az ellenzéki politikus közölte: jelenleg sokkal rosszabb hangulatú ország készül a választásokra, mint négy éve. Ezt a választási részvétel alacsony volta is jelzi.

Kövér László a Fidesz határon túli magyarokkal összefüggő politikájáról a Duna Televíziónak azt mondta: az Európai Unió tagállamaiban elfogadott autonómiaformák valamelyikének megvalósítása nélkül nem garantálható az emberhez méltó élet egy kisebbségi sorban élő magyar számára sem.

Kijelentette: meg kell adni a kettős állampolgárságot, ez azonban nem azt jelentené, hogy a határon túli magyaroknak ide kellene költözniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×