Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az ellenzék az ígéreteket kérte számon

A miniszterelnöknek a munkahelyteremtésről kellett volna beszélnie országértékelésében - jelentette ki a Fidesz alelnöke. A szocialisták elnöke a Fideszt bírálta, mondván: kormányon a jobb körülmények között élőknek adtak többet.

Fidesz

Varga Mihály fideszes alelnök a kormányfő hétfői, napirend előtti felszólalása után azt mondta, hogy az elmúlt években romlott a munkahelyteremtés esélye.

Olyan adórendszert kell bevezetni, amely nem bünteti a munkát - mondta a politikus. Hozzátette: a Fidesz kisebb közterheket róna a kis- és közepes vállalkozásokra.

Kifogásolta, hogy a kormányzati ciklus alatt 5,8 százalékról 7,3 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya, a pályakezdő állástalanok száma pedig 24 ezerről 42 ezerre emelkedett. Mint mondta: ma minden ötödik fiatalnak nincs munkája.

A Fidesz alelnöke szerint a kormány ahelyett, hogy segített volna, inkább rontott a munkahelyteremtés esélyein, mert növelte a közterheket, a munkaerő-piaci alap pedig a magas állami végkielégítések forrásául szolgál.

MSZP

Az MSZP elnöke azt mondta: a választások tétje, hogy felfordulás, vagy nyugalom és biztonság lesz-e Magyarországon.

A Fidesz és az MSZP között különbség van stílusban és a szolidaritás megítélésében is. A szolidaritás szép baloldali érték, a Fidesz szolidaritása azonban azoknak adott többet, akik jobb körülmények között éltek – mondta Hiller István.

Az előző kormányzati ciklusban mindössze 7 kilométer autópályát adtak át, míg a mostani kabinet csak az előző hónapban 70 kilométert - tette hozzá.

MDF

Az MDF frakcióvezetője az elszalasztott lehetőségek négy évének nevezte ezt a kormányzati ciklust, mert mint mondta: az ország nem tudott élni az európai uniós csatlakozás adta lehetőségekkel.
A kormány elvesztette a kontrollt az államháztartás folyamatai felett, ezért konzervatív fordulatra van szükség - jelentette ki Herényi Károly, aki szerint a kormány nem segítette a hazai vállalkozói réteget, nem javította a költségvetés helyzetét.

Reményét fejezte ki, hogy a kormányfő "nem gondolta komolyan" a vállalkozók bankjának ötletét.

Az MDF álláspontja szerint inkább egy olyan állami garancialapra lenne szükség, amely a vállalkozókat a hitelminősítés szempontjából kedvezőbb helyzetbe hozza.

SZDSZ

Az SZDSZ elnöke szerint rosszak azok a programok, amelyek a ma problémáira ígérnek nagy pénzeket, és ezzel felélik a jövőt, de azok is rosszak, amelyek nem veszik észre a ma problémáit, miközben a jövővel kapcsolatos javaslatokat tesznek.

"Lehet politikai show-t csinálni Viki bácsi elintézi címmel, de nem biztos, hogy ez az igazi megoldás" - mondta Kuncze Gábor, aki úgy vélte, hogy az a helyes, ha szembenézünk a problémákkal, és megvalósítható javaslatokat teszünk.

Hangsúlyozta: ha a vállalkozók bankja egyablakos ügyintézési rendszert jelent, akkor támogatni kell, ugyanakkor reméli, nem arról van szó, hogy "nagy állami pénzekkel beviszünk a piacra egy állami szereplőt, amelyik jól összekuszálja a folyamatokat, de nem tudja ellátni a feladatait".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×