Infostart.hu
eur:
352.89
usd:
308.24
bux:
142752.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Alagút helyett a metrótendert fúrják

Még meg sem született a döntés a 4-es metró alagútfúrási tenderével kapcsolatos japán kifogásról, máris újabb cég kérdőjelezte meg a pályázat eredményét. A metrókocsi-beszerzés tenderbontási határidejét tíz nappal meghosszabbították.

A 4-es metró alagútfúrási tenderének eredményét megtámadó japán Taisei kifogásáról szerdán kellett volna dönteni, ám a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) tíz nappal meghosszabbította az eljárást, és csak január 21-én határoz az ügyben.

Közben az alagútfúrási pályázat másik vesztese, a német Hochtief és a francia Boygues cégből álló Metró4 konzorcium is kifogását emelt az eredmény ellen, ezt a keresetet január 16-án tárgyalja a KD.

Gulyás László, a DBR Metró projektigazgatóság vezetője szerint ezt az ügyet január végéig szintén lezárják.

A projektigazgató elmondta: a 2-es és a 4-es metróhoz beszerzendő kocsik pályázati ajánlatainak bontását is el kellett halasztani.

Három ajánlattevő is azt kérte, hogy az ünnepekre tekintettel legyen később a bontás, ezért az ajánlatokat január 18. helyett 28-án bontják fel.

Gulyás László szerint a csúszások ellenére is tartható a 4-es metró Baross tér és Etele téri szakaszának 2009-es befejezési határideje.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

A vállalkozások legnagyobb adminisztratív terhe nem maga a szabálykövetés, hanem a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési folyamatok bonyolultsága, amelyeken a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyors javulást hozhat – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Bertók János, az OECD közmenedzsmenttel foglalkozó igazgatóhelyettese. Ismertette, hogy a közbeszerzés – amely az OECD-országokban a GDP több mint 13 százalékát teszi ki – stratégiai eszközzé vált, ugyanakkor a korrupció és az átláthatóság hiánya továbbra is komoly kihívás. A költségvetési nyomás és az átlagosan 110 százalék feletti GDP-arányos államadósság mellett a kormányoknak egyszerre kell megerősíteniük a versenyképességet, visszaépíteniük a közbizalmat és hatékonyabban gazdálkodniuk a közpénzekkel. Az OECD tapasztalatai szerint ehhez nem elég több pénzt költeni: a döntő az, hogy az erőforrásokat mire és hogyan használják, legyen szó oktatásról, védelemről vagy közszolgáltatásokról, ami Magyarország számára is fontos tanulság lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×