Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Vádemelés a Kincstári Vagyonigazgatóság jogi igazgatója ellen

Vesztegetés miatt vádemelést javasol a Kincstári Vagyonigazgatóság jogi igazgatója és társa ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda. Horváczy Emese, a szervezet szóvivője közölte: az iratokat már megküldték az ügyészségnek.

A jogi igazgató egy Győr melletti telekszerzéssel összefüggésben kért két személygépkocsit közreműködéséért az Auditól. Az autókat egy alapítványon keresztül szerette volna megkapni.

Az ügyben a megzsarolt vállalat tett feljelentést. Ha a bíróság bizonyítottnak találja a jogi igazgató bűnösségét, tettéért öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Az Audi és a Kincstári Vagyonigazgatóság időközben megegyezett, és a területet a gyár törvényesen megvásárolta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×