Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Vizsgálóbizottságot kezdeményez a Fidesz

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz a Financial Times című brit lapban megjelent Magyarországgal foglakozó melléklet ügyében.

Deutsch Tamás frakcióvezető-helyettes szerint az újságban közölt cikkek és hirdetések valótlan információkat tartalmaznak, és a kormány a hazai lapokban, fizetett hirdetésekben ezekre az adatokra hivatkozik.

Teszi mindezt az adófizetők pénzén – tette hozzá a politikus. Deutsch Tamás elmondta: a kormány 20 millió forintot költött a Financial Times Magyarországgal foglalkozó mellékletére.

„Elfogadhatatlan az, hogy a magyar adófizető polgárok pénzéből a magyar kormány a magyar embereket akarja megtéveszteni” – jelentette ki a fideszes politikus.

Elmondta: a vizsgálóbizottsággal azt akarják tisztázni, hogy ki kezdeményezte ennek a kommunikációs technikának a használatát.

Batiz András kormányszóvivő közölte: a brit lap vezető szerkesztőinek levele egyértelmű választ ad az ellenzéki párt vádjaira.

Hozzátette: a Financial Times európai pr-igazgatója egyértelműen visszautasította azt a feltételezést, hogy a hirdetések befolyásolhatják a cikkek tartalmát.

A brit lap évente kétszáz mellékletet jelentet meg – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: négy hirdetést a gazdasági minisztérium, négyet más hirdetők adtak fel.

Batiz András közölte: vállalják az összehasonlítást, mert a Fidesz-kormány a többszörösét költötte kommunikációra, mint a mostani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×