Infostart.hu
eur:
387.77
usd:
330.71
bux:
109547.02
2025. december 18. csütörtök Auguszta

Több mint másfélmilliárd forintos üzlet a kormányfő volt üzletfelének

Mintegy 1 milliárd 712 millió forintért a miniszterelnök volt üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda gyárthatja le a mintegy 900 ezer gépjárműtörzskönyvet a következő öt évben.

Erdős Ákos cége egyedüliként indult el és nyerte meg a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának pályázatát.

Urbán György, a hivatal vezetője az InfoRádióban azt mondta: egyedül ez a cég képes előállítani az A biztonsági kategóriába sorolt okmányokat.

Ugyancsak az Állami Nyomda gyártja le mintegy 355 millió forintért az EU-konform recepteket és 8 milliárd forintos keretszerződést is kötöttek személyi igazolványok és lakcímkártyák elkészítésére.

Ugyancsak a cég nyerte el a jövő évi autópályamatricák gyártására kiírt tendert mintegy 273,8 millió forintért.

A Magyar Nemzet információ szerint Erdős Ákos az eredeti vételárnál egymilliárd forinttal többért már árulja a tavaly ősszel az államtól megvásárolt Nemzeti Tankönyvkiadót.

A Fidesz kérdéseket kíván feltenni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a tankönyvkiadó állítólagos eladása ügyében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×