Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.68
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A rokkantaknak járó pénzzel csaltak Tolnában

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a Tolna megyei cégnek a két tulajdonosát és ügyvezető igazgatóját, amely csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatása címén 18 millió forint állami támogatást csalt ki - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Szíjártó István ezredes elmondta: a cég büntetett előéletű tulajdonosai és vezető tisztségviselője ellen jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folyik nyomozás.

Hozzátette: a komlói bejegyzésű, tevékenységeként munkaruházat-gyártást és csomagolás-technikát megjelölő cég októbertől két telephelyen összesen 300 emberrel kötött munkaszerződést.

Az első fizetésnapon aláíratták a dolgozókkal a bérjegyzéket, mondván, hogy hamarosan megkapják a pénzüket, majd a lista segítségével felvették az állami támogatást.

A 300 ember járandóságát nem fizették ki, és november végén arról értesítették őket, hogy a céget eladták. A nyomozás adatai szerint az új tulajdonost megzsarolták, hogy álljon a dolgozók elé, és mondja azt: megkapta a pénzt, de ellopták tőle.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×