Infostart.hu
eur:
355.72
usd:
312.59
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Szakadhat a román kormánykoalíció

Kiiktatná a készülő kisebbségi törvényből a kulturális autonómiatanácsokra vonatkozó cikkelyeket a román kormánykoalíció két legerősebb pártja. Emiatt akár az együttműködés is veszélybe kerülhet.

Eugen Nicolãescu, a Nemzeti Liberális Párt szóvivője elmondta: azt javasolják, hogy mindazokat a hatásköröket, amelyek a tervezetben a kisebbségek kulturális autonómiáját megtestesítő autonómiatanácsoknak szántak, ruházzák át az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, amely nem etnikai alapon szerveződött állami intézmény.

A pártvezetők erről hétfőn délután állapodtak meg, miután alkotmányjogászokkal tanácskoztak arról, hogy miként lehetne beiktatni a Velencei Bizottság javaslatait a törvénybe.

A döntés akár a kormánykoalíció szakadásához is vezethet, mert a Romániai Magyar Demorkata Szövetség vezetői korábban kijelentették, hogy a kulturális autonómia fejezete nélkül nem is érdemes elfogadni a kisebbségi törvényt, hiszen az csak a már meglévő jogokat rendszerezné.

Legutóbbi nyilatkozataiban azonban Markó Béla azt hangoztatta: lépjenek ki a kormányból azok a pártok, amelyek nem akarják végrehajtani a kormányprogramot. A kisebbségi törvény elfogadása ugyanis része a kormányprogramnak, a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvénytervezetet pedig maga a kormány nyújtotta be a parlamentbe.

A tervezet szerint csak az autonómiatanácsok jóváhagyásával lehet döntéseket hozni a kisebbségek állami oktatási intézményeinek a létrehozásáról, megszűntetéséről, a tananyag összeállításáról, valamint az oktatási, kulturális intézmények és a közszolgálati média vezetőinek kinevezéséről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×