2007. március 22. 18:10 Borzalom az Üllői úton: levágta a villamos egy idős férfi lábát Életveszélyes sérülést szenvedett egy idős férfi, amikor a már elindult 50-es villamosra próbált felszállni, de a jármű kerekei alá került.
2007. március 22. 18:05 Figyelmes fogadtatás Gyurcsánynak Moszkvában A Kreml helyett Moszkva melletti rezidenciáján fogadta az orosz elnök Gyurcsány Ferencet miniszterelnököt, érzékeltetve találkozójuk kötetlen munkajellegét és jó személyes viszonyukat.
2007. március 22. 18:01 Egyre inkább egymással foglalkoznak a pártok A Vision Consulting munkatársa szerint egyre offenzívabbak a pártok, egyre inkább az ellenféllel, az ellenséggel foglalkoznak. Szomszéd Orsolya politológus az InfoRádiónak azt mondta: tudatosan felépített stratégia a kormány oldal részéről, hogy radikális ellenzéknek nevezik a Fideszt és a KDNP-t. A nagyobbik ellenzéki párt pedig az adott politikai helyzetnek megfelelően módosította a bankárkormány megnevezést új arisztokráciára.
2007. március 22. 17:44 Õsszel kezdődhet a NATO-radar építése a Tubesen Várhatóan kora ősszel kezdődhet a NATO-radar építése a mecseki Tubes-hegyen, ugyanis ekkorra fejeződik be az engedélyeztetési eljárás. A honvédelmi tárca eljuttatta a lokátorállomás terveit a megfelelő szakhatósághoz.
2007. március 22. 17:38 Július 20-án Budapestre jön a Rolling Stones! Idei turnéja keretében Budapesten is fellép a Rolling Stones - jelentette be Mick Jagger, a zenekar énekese. A rocktörténelem egyik legjelentősebb együttese július 20-án ad koncertet a magyar fővárosban a Puskás Ferenc Stadionban.
2007. március 22. 16:39 Néhány kérdésben mind az öt párt egyetért Hasznosnak nevezte mind az öt párt képviselője a nemzetpolitikáról szóló egyeztetést, és folytatják felmerült kérdések megvitatását - derült ki a pártok által delegált országgyűlési képviselők szavaiból a megbeszélés után.
2007. március 22. 16:36 Többen tartoznak több pénzzel a gázszolgáltatóknak Tízmilliárd forinttal nőtt a gázár-támogatási rendszer decemberi változása óta a lakossági fogyasztók tartozása, a szolgáltatók azonban nem lesznek elnézőbbek azokkal, akik nem tudnak fizetni.
2007. március 22. 16:34 Elbúcsúztatták Szakácsi Sándort Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében elbúcsúztatták Szakácsi Sándor színművészt. A Jászai Mari-díjas színész március 7-én, életének 55. évében hunyt el.
2007. március 22. 16:20 Tíz év alatt 2500 embert gyilkolt meg az olasz maffia Az olasz maffia 2500 embert, köztük 37 gyermeket gyilkolt meg az elmúlt 10 évben - közölték Rómában annak kapcsán, hogy az idén 12. alkalommal tartották meg a szervezet áldozatainak emléknapját.
2007. március 22. 16:11 Kilencszáz iskola eshet áldozatul a reformnak? Jelenleg mintegy 900 iskolát fenyeget bezárás vagy összevonás a közoktatás finanszírozásának megváltozása miatt, az elkövetkező egy-két évben pedig további akár 600 iskola működése válhat kérdésessé - közölte a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete alelnöke.
2007. március 22. 16:09 Aknavetővel lőtték az ENSZ-főtitkárt Bagdadban robbanás zavarta meg az ENSZ-főtitkár és az iraki miniszterelnök sajtókonferenciáját. Az első hírek szerint senki nem sérült meg.
2007. március 22. 16:00 Nagy Túró Rudi-teszt: a kiválótól a szinte ehetetlenig Hat kategóriában 31 Túró Rudit vizsgált meg a Kosár reklámmentes fogyasztói magazin márciusi tesztjén. A termékek között több olyan volt, amelyet egyáltalán nem ajánlanak, mint az egyértelműen ajánlható.
2007. március 22. 15:40 Több milliárdot bukunk az egyforintosokon Az egy- és kétforintosok előállítási költsége a névérték négyszerese - mondta az InfoRádióban Missura Gábor. A Magyar Nemzeti Bank szóvivője közölte: adataik szerint összesen közel kétmilliárd forintnyi van ezen érmékből forgalomban, de ezek 60-70 százalékát nem használják az emberek.
2007. március 22. 15:17 Részben a Tháliába költözik az Operaház A Thália Színházban tart a következő évadban 41 estén előadást a Magyar Állami Operaház, mivel az Erkel Színház júniusban bezár az épület rossz állapota miatt.
2007. március 22. 15:10 Az ország, amely a süllyedő Titanichoz hasonlít A német kancellár Berlinben fogadta a zimbabwei ellenzék egyik vezetőjét, aki ismét ráirányította figyelmét az afrikai országban uralkodó elnyomásra és az ebből fakadó éhínségre. Angela Merkel már a nemrég Cannes-ban tartott francia-afrikai csúcstalálkozón is szót emelt a zimbabwei jogtiprások ellen.
2007. március 22. 15:07 Mélyponton Gyurcsány népszerűsége, szárnyal a Fidesz A Medián adatai szerint tovább nőtt a különbség a két nagy párt támogatottsága között. A teljes népességen belül az MSZP támogatottsága 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé hattal nőtt.
2007. március 22. 15:00 Több ezer ingatlant veszélyeztet a Balaton Elöntheti a part menti telkeket a Balaton, a messzebb fekvő ingatlanokat pedig a belvíz veszélyezteti, ha még magasabbra emelkedik a tó vízszintje - közölte a siófoki polgármester. A siófoki zsilip felújítása csak hetek múlva fejeződik be, addig pedig komoly gondokat okozhat, ha északi szél éri a tavat.
2007. március 22. 14:56 Drogfogás Tompánál Több mint 40 millió forint értékű kábítószert találtak a tompai vámosok egy horvát állampolgár osztrák rendszámú autójában.
2007. március 22. 14:52 Sokat költ a MOL kutatásra Az elmúlt hét évben, 2000 óta Magyarországon évi 8-12 milliárd, világszinten 100 millió dollárt költ kutatásra a MOL.
2007. március 22. 14:31 Európai Unió: a félig üres szerződéstől a szuperhatalomig Bár gazdasági közösségként alapították, akár államszövetség is lehetett volna belőle, ha elfogadják a huszonötök a közös alkotmányt. A hétvégén emlékeznek meg az unió állam és kormányfői a Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulójáról. Az 1957. március 25-én aláírt dokumentum rögzítette először, hogy az öreg kontinens országainak közös politikát kellene folytatniuk.
2007. március 22. 14:24 Fegyveres támadás az M1-esen egy pénzszállító ellen Fegyverrel megpróbáltak kirabolni egy pénzszállítót az M1-es autópályán; a feltételezett elkövetőket a rendőrség elfogta. Az M1-es autópályát helyszínelés miatt Győr felé a 28-as és az 56-os kilométer között lezárták - mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2007. március 22. 13:49 Bródy támogatja a szerzői jogdíjak egységesítését Uniós irányelv készülhet az Európai Parlament javaslata alapján a szerző jogdíjak egységesítésére az online zeneszolgáltatásban. Az Artisjus Szerző Jogvédő Iroda Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, a készülő jogszabály célja, hogy ne kerüljenek hátrányba a kisebb fizetős zeneletöltő portálok.
2007. március 22. 13:42 Büntetlenül megúszták a nővérek, akik miatt meghalt a csecsemő Mindössze figyelmeztetést kapott, és folytathatja munkáját az a két brit bába, akiknek gondatlansága miatt meghalt egy mindössze néhány órás csecsemő 2004 áprilisában.
2007. március 22. 13:34 Bonyolódik a Tubes-ügy A pécsi közgyűlés nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes-hegyre tervezett katonai radar építési helyszínére.
2007. március 22. 13:25 Kiket érinthet a nyugdíjreform? Még idén elkészül azoknak a törvényeknek a jelentős része, amelyek az 1997-ben megkezdett nyugdíjreformot folytatják majd - mondta egy budapesti konferencián Veres János pénzügyminiszter.
2007. március 22. 13:16 Lesmirglizett arc: borzalmas kegyetlenkedések gyerekek ellen Kegyetlen és szadista tettek sorozatát követte el örökbefogadott gyerekei ellen egy brit nevelőanya. A nő többek között mosogatószert itatott és egérürüléket etetett a fiatalokkal.
2007. március 22. 13:07 A Szőke Angyal lesz a Real Madrid új edzője Az AS madridi sportnapilap - később több forrásból is megerősített - értesülése szerint július elsejétől a klub korábbi játékosa, a német Bernd Schuster követi Fabio Capellót a Real Madrid kispadján. Ramón Calderón, a "királyi klub" elnöke hajlandó mind az olasz edzőnek, mind pedig Schuster jelenlegi munkaadójának, a Getafénak kártérítést fizetni.
2007. március 22. 12:56 Felébreszti az autóst az ülés, ha az elalszik Életmentő találmányt fejlesztettek ki japán kutatók: az okos ülés felébreszti az autóst, ha az vezetés közben elalszik.
2007. március 22. 12:54 Egy szülő fizetné ki a gyerekkórházra kiszabott bírságot Felkereste egy szülő a Heim Pál Gyermekkórházat, hogy átvállalná az Egészségbiztosítási Felügyelet által az intézményre kiszabott 400 ezer forintos pénzbírságot - mondta el Harmat György, a kórház főigazgatója.
2007. március 22. 12:53 A Fidesz most nem támogatja a népszavazást a kettős állampolgárságról A Fidesz szerint a népszavazás nem megfelelő eszköz a kettős állampolgárság eléréséhez - mondta a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.
2007. március 22. 12:40 Halálra verték a tanárnőt a felháborodott diákok Úgy megverték tanárukat az egyik nigériai középiskola diákjai, hogy az belehalt sérüléseibe. A tanulók szerint a nő megszentségtelenítette az iszlám szent könyvét, a Koránt.
2007. március 22. 12:38 Elveszhetnek a világot megmentő ötletek A pénzszűke miatt valószínűleg be kell fejeznie a működését az amerikai légügyi és űrhajózási hivatal (NASA) ötletgyárának, amely eddig olyan elképzelésekkel állt elő, mint például az űrfelvonó, vagy éppen a Marson termeszthető gabonafélék.
2007. március 22. 12:33 "Csak feljött a mélyből és megharapott, mint a mozikban" Szerencséje volt az egykori profi szörfösnek: a cápa, amelyik megtámadta, csupán két ujját szakította le. A nő döbbenetes nyugalommal vette tudomásul a történteket.
2007. március 22. 12:30 A villamoson kapaszkodni kell! Menet közben kapaszkodni kell a villamoson. Ha nem tudná, erre már egy hangjelzés is figyelmezteti Budapesten, a Combino villamosokon.
2007. március 22. 12:29 A repülő bugyik miatt maradtak el a koncertek Megnyugodhat Kiri Te Kanawa, nem kell nagy összegű kártérítést fizetnie, amiért évekkel ezelőtt több koncertet is lemondott. A bírósági tárgyaláson az is kiderült, hogy az operaénekesnő a színpadra berepülő női alsóneműk miatt nem volt hajlandó fellépni.