2008. július 6. 13:56 Letartóztatták a londoni késelés gyanúsítottjait Letartóztatták vasárnapra virradóra Londonban a legutóbbi halálos késelés négy feltételezett tettesét - közölte a rendőrség.
2008. július 6. 13:42 Betancourt: "Szörnyen szenvedtem" Megnyugtatták egészségi állapota felől az orvosok Ingrid Betancourt-t, akit több vizsgálatnak vetettek alá Franciaországban, miután több mint hat év után kiszabadult egy kolumbiai gerillaszervezet fogságából.
2008. július 6. 13:41 Vezettek a görögök, de simán fordított a Kemény-csapat A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-3-ra győzött Görögország ellen a spanyolországi Malagában zajló Európa-bajnokságon, a csoportkör harmadik fordulójában.
2008. július 6. 13:16 A Real Madrid védője is lefeküdt Ronaldo barátnőjével Ha Cristiano Ronaldo végül mégis a Real Madridnál köt ki, vélhetően nem Sergio Ramos lesz a legjobb barátja, ugyanis kiderült, hogy kedvese korábban lefeküdt a spanyol védővel is.
2008. július 6. 13:11 Megemlékezés a zsidó mártírokról Budapesten megemlékezést tartottak a II. világháború magyar zsidó mártírjainak Wesselényi utcai emlékművénél.
2008. július 6. 13:01 Holttestet találtak a Tiszában Holttestet találtak a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság járőrei az éjszaka a Tiszában, az úgynevezett Lúdvári-szivattyútelepnél - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. július 6. 12:41 Cipőt kell húzni a rendőrkutyák lábára A rendőrkutyáknak cipellőt kell viselniük, ha muzulmán épületeket kutatnak át, az iszlám vallás ugyanis tisztátalan állatnak tartja az ebeket.
2008. július 6. 12:20 Merkel átfogó intézkedéseket sürgetett az élelmiszerellátás biztonsága érdekében Átfogó intézkedéseket sürgetett az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a német kancellár, Angela Merkel a vezető ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport hétfői hokkaidói csúcstalálkozója előtt.
2008. július 6. 12:02 Hétfőn kezdik el vizsgálni a melegfelvonulás előtt talált vegyi anyagokat Szakértők hétfőn kezdik el vizsgálni azokat a vegyi anyagokat, amelyeket a rendőrség a budapesti melegfelvonulás előtt talált egy Andrássy úti lakásban - közölte a BRFK szóvivője.
2008. július 6. 11:55 Hat áldozata van a bagdadi pokolgépes merényletnek Hat halottja és 14 sebesültje volt vasárnap annak a pokolgépes merényletnek, amelyet Bagdad egyik északi kerületében, Saabban követtek el - közölte a rendőrség.
2008. július 6. 11:47 Fidesz: törvénytelen volt a Magyar Vasúti Hivatal megszüntetése A Fidesz szerint törvénytelen volt a Magyar Vasúti Hivatal megszüntetése, ami azért történt, mert a hivatal megsértette a kormányfő érdekeltségébe tartozó cég érdekeit - mondta Fónagy János.
2008. július 6. 11:36 Schmitt: "Ebből a csapatból kell kihozni a legtöbbet" Változatlanok a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének elvárásai a pekingi játékok előtt. Schmitt Pál az InfoRádiónak elmondta, hogy továbbra is hat arany, hat ezüst és hat bronzérem megszerzését tartja reálisnak az augusztusi olimpián. A MOB szombati közgyűlésén jóváhagyták a magyar küldöttség személyi összetételét, a mostani állás szerint 167 versenyző indulhat a pekingi olimpián.
2008. július 6. 11:22 Bush nagyobb szerepvállalást ígér a klímaváltozás elleni harcban Az eddiginél hatékonyabb szerepvállalást ígért a széndioxid-kibocsátás elleni harcban az amerikai elnök. George Bush a világ vezető ipari országainak hokkaidói értekezlete előtt beszélt erről.
2008. július 6. 10:48 Két órára csökkent a várakozási idő Röszkénél Két órára csökkent a várakozás a kilépő oldalon a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2008. július 6. 10:39 Elhunyt a Török Labdarúgó Szövetség elnöke Szívinfarktusban életét vesztette szombaton Hasan Dogan, a Török Labdarúgó Szövetség elnöke.
2008. július 6. 10:13 Újabb grúz támadás Dél-Oszétia ellen Újabb Dél-Oszétia elleni grúz támadásról számolt be vasárnap hajnalban az orosz Vesztyi-24 tv-csatorna a szakadárok szóvivőjére hivatkozva.
2008. július 6. 10:08 A diákok nagy része szívesen tanulna és dolgozna külföldön Egy friss felmérés szerint a középiskolás diákok 75 százaléka tervezi, hogy néhány hónapot külföldön tanul, egy-két éves tartózkodásra a megkérdezettek 40 százaléka vállalkozna.
2008. július 6. 10:02 Kanada a globális felmelegedés Paradicsoma Kanadába érdemes költözni, ha a globális felmelegedés káros hatásai máshol már elviselhetetlenek lesznek. Egy nemzetközi felmérés 168 országot állított sorba abból a szempontból: mennyire sebezhetők a klímaváltozás által. A legrosszabbul a Comore-szigeteken élők járnak.
2008. július 6. 09:40 16 gyerek megsérült az ausztriai buszbalesetben Ausztriában 16 gyermek megsérült, amikor autóbuszuk összeütközött egy személygépkocsival a déli Karintia tartományban.
2008. július 6. 09:36 Elhunyt a BBC híres tudósítója Londonban elhunyt Sir Charles Wheeler újságíró. A BBC tudósítója 85 éves volt.
2008. július 6. 09:30 Ismerje meg az igazi "Q-t"! Mielőtt James Bond egy újabb akcióra indul, mindig meglátogatja "Q-t", őfelsége titkosszolgálata kutatási és fejlesztési osztályának vicces vezetőjét, aki megmutatja neki a legújabb csúcstitkos játékszereket.
2008. július 6. 09:00 Megállíthatatlanul terjed a malária legveszélyesebb formája Egyre többen térnek vissza Nagy-Britanniába a malária legsúlyosabb formájával fertőzötten az afrikai országokból. Sokan - tévesen - azt hiszik, nem kell gyógyszert szedniük a kór ellen, hiszen szervezetükben védettség alakult ki.
2008. július 6. 08:42 Autó hajtott egy lakóházba Szántódon - képekkel Személygépkocsi hajtott Szántódon egy lakóházba szombaton késő este, valamivel fél tíz előtt - tájékoztatta a távirati irodát a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
2008. július 6. 08:31 A klotyóban vette fel eddig ismeretlen lemezét a világsztár Különös felvétel kerül kalapács alá Londonban. Tom Jones 1962-es dalaiért, melyeket egy nemzetközi szervezet helyi épületének mosdójában vettek fel, közel félmillió forintnak megfelelő összeget szeretne kapni az azokat készítő hangmérnök.
2008. július 6. 08:00 Étteremből menekült meg a mázlista homár Napokig úszkált elfeledetten egy kis tartályban Lucky, a homár, mire az állatvédők ráakadtak. Az állatot eredetileg tányérra szánták, ám az étterem, ahol felszolgálták volna, időközben bezárt.
2008. július 6. 07:43 57 embert állítottak elő az ellentüntetők közül - képgalériákkal Budapesten 57 embert állítottak elő a melegfelvonulás ellen tüntetők közül hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás miatt.
2008. július 5. 20:26 Balzsay kiütéssel nyert Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka kiütéssel győzött az argentin José Alberto Clavero ellen, ezzel megvédte címét a hallei profi ökölvívógálán.
2008. július 5. 20:16 Az ötös lottó 27. heti nyerőszámai - nyereményekkel Az ötös lottó 27. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 20, 27, 63, 81, 82.
2008. július 5. 19:56 Parkolóra zuhant egy vitorlázó repülőgép Parkoló autóra zuhant egy vitorlázó repülőgép szombaton a Fejér megyei Kisapostagon, a balesetben a rendőrség elsődleges információja szerint senki nem sérült meg.
2008. július 5. 19:25 Megütötték Horn Gábort a melegfelvonulás után - tüntetések képgalériával Az Oktogon után a Hősök terén is könnygázt és vízágyúkat vetett be a rendőrség a melegfesztivál rájuk támadó ellenzőivel szemben. Az Oktogonnál egy rendőrségi kisbuszt is felgyújtottak. A felvonulókat folyamatosan dobálták. A melegfelvonulás után megtámadták Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselőt és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt. Egyikőjük sem sérült meg. Horn Gábor SZDSZ-ügyvivőt megütötték, de nincs baja.
2008. július 5. 19:20 Tűzoltók eskütétele, majd vízágyúk a Hősök terén - a nap hírei A magyar és a horvát kormány is támogatja a Mol és az INA nemzeti olajvállalatok szorosabb együttműködését. Budapesten csaknem 700 tűzoltó tett esküt a Hősök terén. Legkevesebb 26 embert állítottak elő a fővárosi melegfelvonulás ellen tüntetők közül. A nap hírei 2008. július 5-én, szombaton.
2008. július 5. 17:57 Magyar drogcsempészeket fogtak el Görögországban őrizetbe vettek három magyar állampolgárt, akiket kábítószer-csempészettel gyanúsítanak.
2008. július 5. 17:15 Rengeteg a tisztátalanság a Balatonnál A Balatonnál ellenőrzött munkáltatók csaknem 70 százalékánál tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei.
2008. július 5. 17:02 Legyőzte húgát Venus Williams Megvédte címét Venus Williams az angol nyílt teniszbajnokságon. Az amerikai játékos a női egyes döntőjében két szettben 7:5, 6:4-re nyert húga, Serena ellen. Venus Williams ötödik tornagyőzelmét aratta Wimbledonban.
2008. július 5. 17:00 UFO miatt riasztotta a rendőröket, de a Hold volt az Egy nyugtalan telefonáló egy fényes, egyhelyben álló UFO miatt hívta fel a walesi rendőrséget, amely lelkiismeretesen foglalkozott is a kérdéssel, kiderült azonban, hogy mindössze a Holdról volt szó.
Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek