Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A libamáj még most is keresett cikk

Az Agrármarketing Centrum 15 millió forinttal támogatja a hízott libamáj pozitív imázsának visszaállítását, amelyet az osztrák Négy Mancs alapítvány negatív kampánya tépázott meg. A Baromfi Terméktanács vezetője szerint ugyanakkor ez is kevés, egy átfogó kampányhoz 200 millió forintra lenne szükség.

Közleményben tiltakozik a Négy Mancs nevű állatvédő szervezet az ellen, hogy az Agrármarketing Centrum új pályázata15 millió forinttal támogatja a hízott libamáj pozitív image-ának visszaállítását.

Az osztrák központú alapítvány szerint a kényszertömés állatkínzás, ami most állami támogatást kap.

A pályázaton a Baromfi Terméktanács is indul, amelynek igazgatója, Takács László az InfoRádiónak elmondta: a pozitív kép helyreállításához nem 15 millió, hanem 200 millió forint kellene.

Takács László elmondta azt is: az alapítvány az általa létrehozott feketelistára kizárólag magyar vállalatokat tesz fel, holott kényszertömést francia vagy bolgár cégek is végeznek.

Az osztrák szervezet ráadásul nemcsak a libamáj bojkottjára, hanem az azt előállító cégek minden termékére, így például a csirkék mellőzésére is felszólítja a vásárlókat. Tevékenységüknek eredményeként a szentesi vágóhíd már kénytelen volt felfüggeszteni ezen tevékenységét.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a tömött liba májára továbbra is van igény, főleg Franciaország jelent nagy felvevőpiacot.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat az amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Orosz sajtóbeszámolók szerint Steve Witkoff, Donald Trump elnöki megbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje tegnap mintegy három órán át tárgyalt Putyinnal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton beszélt az orosz fővárosban tárgyaló amerikai küldöttekkel, akiket ma Kijevben fogad. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokkal kapcsolatban. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi háborús fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×